Összefogtak a Bárka szobor megújításáért

Összefogtak a Bárka szobor megújításáért

- Kategória: Közélet

A közelmúltban fejeződött be a Régi Vámház téren álló Bárka szobor rendbetétele. Rieger Tibor szobrászművész alkotásának felújítása a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület koordinálásával valósult meg.

Amint azt dr. Unger András, az egyesület elnöke portálunknak elmondta: az év elején Lobitz Ákos, a Dzsungelország Kft. vezetője kereste meg őket azzal, hogy tenni kellene valamit a műalkotással. A társaság ugyanis öt évvel ezelőtt felújította Régi Vámház téren lévő parkot, ám a szoborral akkor sem és azóta sem történt semmi. Most azonban az egyesület felhívására helyi cégek és civil szervezetek támogatásával megvalósulhatott a rekonstrukció. Ennek során Fáskerti István szobrász irányítása mellett letisztították az alkotást, majd kisebb javításokat is végeztek rajta, így például pótolták a szoborcsoport egyik figurájának letört orrát is. Ezt követően speciális védő bevonattal látták el a mészkőből készült szobrot.
Lobitz Ákos portálunk érdeklődésére elmondta: öt évvel ezelőtt az önkormányzat megbízásából végezték el a park rekonstrukcióját és azóta is cégük gondozza a növényzetet a területen. Akkor a szobrot “kiszabadították” a ránőtt növényzetből, ám a műalkotás felújítása elmaradt. A cégvezető hozzátette: az elmúlt évben kereste meg a Széchenyi Polgári Kör elnöke azzal, hogy tenni kellene valamit a műalkotással, mivel abban a formájában méltatlan volt már a térhez. Lobitz Ákos felajánlotta anyagi támogatását a munkálatokhoz, ám egyéb források nélkül ez az összeg nem volt elegendő. A cégvezető ez év tavaszán kereste meg a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesületet azzal, ha előteremtik a szobor felújításához előzetesen kalkulált összeg ötven százalékát, úgy a költségek másik felét fedezi. Az egyesület saját erőből, illetve helyi cégek, civil szervezetek támogatásával összegyűjtötte a szükséges összeget, amihez Lobitz Ákos 200 ezer forinttal járult hozzá. Így a közelmúltban megvalósulhatott a Bárka szobor felújítása.
Lobitz Ákos mint mondja: örül annak, hogy megújulhatott ez a műalkotás, hiszen így lett igazán új arca a térnek.

 

Ez is érdekelhet...

Tanévkezdés kicsit másként

Szigorú protokoll szerint ugyan, de gyakorlatilag hagyományos formájában