Nagyobb a forgalom, több a baleset a városban

Nagyobb a forgalom, több a baleset a városban

- Kategória: Közélet

Összességében huszonnyolc százalékkal nőtt a személyi sérüléssel járó balesetek száma tavalyhoz képest az első negyedévben Mosonmagyaróváron és a környékén. Kedvező statisztikai adat azonban, hogy az év első három hónapjában nem történt halálos baleset a környéken, holott tavaly ebben az időszakban már három is volt.

Amint azt Makó László alezredestől, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetőjétől megtudtuk: az első negyedévben a súlyos sérüléses balesetek száma tizenhárom százalékkal csökkent, ugyanakkor a könnyű sérüléseseké lényegesen, közel nyolcvan százalékkal emelkedett.

Az ittasan okozott balesetek száma a tavalyi év azonos időszakához képest nem változott. Az első negyedévben összesen három ittasan okozott baleset történt. Ezek egyike akkor következett be, amikor a rendőrök éppen ittasság ellenőrzést végeztek és meg akartak állítani egy segédmotorost. A férfi azonban az egyenruhásokat meglátva megijedt és lehatott az útról. A baleset következtében a motoros könnyű sérüléseket szenvedett, ám kiderült, hogy alkoholt fogyasztott vezetés előtt, ráadásul ittasságának mértéke már bűncselekmény kategóriába tartozott.

A balesetek során mindössze néhány alkalommal fordult elő a passzív biztonsági eszközök – biztonsági öv, bukósisak – hiánya. Ezek használatának ellenőrzésére a rendőrök az elmúlt negyedévben is kiemelt figyelmet fordítottak, mint ahogy teszik ezt az elkövetkezendő időszakban is.

A baleseti okok között kiemelkedő, hogy háromszorosára nőtt a gyorshajtás miatt bekövetkezett esetek száma. A személyi sérüléssel járó balesetek közel negyven százaléka történt sebesség túllépés miatt. Ezek elemzése során kiderült, hogy több esetben a járművezetők figyelmen kívül hagyták a téli időjárás okán megváltozott útviszonyokat, így ezek a balesetek nem abszolút, hanem a relatív gyorshajtásból adódóan következtek be. Hasonló arányban történtek balesetek az elsőbbségadás elmulasztása miatt. Ezen szabályszegések mindegyikére kiemelt figyelmet fordít a rendőrség az elkövetkezendő időszakban is.

Az alezredes kiemelte: a gyalogosok által okozott balesetek száma a felére csökkent az elmúlt év hasonló időszakához képest. A kijelölt gyalogátkelőn történő elütések visszaszorításának érdekében azonban folyamatosan tartottak és tartanak az elkövetkezendő időszakban is ellenőrzéseket.

A statisztikából az is kiderül, hogy jelentős mértékben, ötven százalékkal nőtt a Mosonmagyaróváron bekövetkezett balesetet száma, annak ellenére, hogy a rendőrség a fokozott ellenőrzéseket főként a város területére koncentrálja. Az osztályvezető szeriont a növekedés oka lehet az is, hogy a város lakossága a belső migráció miatt rohamosan nő, ezzel együtt a járművek száma is lényegesen emelkedett. Ezt a megnövekedett forgalmat a meglévő úthálózat egyre nehezebben képes levezetni. A helyismerettel rendelkező járművezetők alternatív útvonalakat választanak, amik kapacitása nem megfelelő. Emiatt olyan utakon is megnőtt a gépjármű forgalom, amik jelentős biciklis forgalmat bonyolítanak, ez pedig lényeges baleseti kockázatot jelent.

Ez is érdekelhet...

Rendőrautóval ment óvodába Adrienn

Különleges ajándékot kapott hatodik születésnapjára a püski Tar