Mosonmagyaróvár retro – Ötven éve futottak az olimpiai lánggal

Mosonmagyaróvár retro – Ötven éve futottak az olimpiai lánggal

- Kategória: Közélet

Ötven évvel ezelőtt, 1972. augusztus 26-án lobbant fel a láng a müncheni Olimpiai Stadionban, hogy kezdetét vegye a XX. nyári ötkarikás játékok. A nagyszerű körülmények között remek eredmények születtek, de csak szeptember 5-ig volt kifogástalan a hangulat, mert az izraeli csapat ellen elkövetett brutális gyilkosságok utána beárnyékolták a versenyek helyszíneit.

Hazánk az előkészületekből is kivette a részét, az olimpiai láng ugyanis 1936 után harminchat évvel később ismét keresztülhaladt az országon. Megyénkben is sok sportoló futhatott a fáklyával, akik olykor a mostoha időjárással is dacolva teljesítették a rájuk szabott távot és a lángot végül a magyar–osztrák határon adták tovább, hogy folytassa az útját a bajor főváros felé.

Az olimpiai láng Mosonmagyaróváron is keresztülhaladt. Többen lehettek abban a kiváltságos helyzetben, hogy futhattak a lánggal. Köztük volt Moldoványi Géza is, akivel múltidéző rovatunkban ezúttal az ötven évvel ezelőtti történéseket elevenítjük fel.

Amint azt Moldoványi Géza elmondta: az akkori városi tanács sportosztálya kereste meg, hogy lenne-e kedve részt venni az olimpiai láng futásában. A felkérésre azonnal igent mondott, hiszen már hosszú ideje aktívan részt vett a város sportéletében. Sőt, úgy érezte, ezzel egy sporttörténeti esemény részese lehet. És ez így is történt, hiszen a mai napig örömmel gondol vissza arra a fél évszázada történt eseményre.

Mint mondta: azon a napon reggel kapták meg a fáklyát és az egyentrikót. Izgatottan várták, hogy megérkezzen az olimpiai láng. Reggel kilenc körül ért el a láng Mosonmagyaróvárra, ahol Kiszelka András, a Mosoni Vasas labdarúgója tartotta magasra a fáklyát. Érdekesség, hogy éppen akkor olyan erős szél fújt, hogy nem lehetett az égő fáklyát lángra lobbantani, ezért a kísérő furgonban lévő tartalék lángról gyújtották meg azt. Ezt követően azonban rendben ment a láng útja.

Moldoványi Géza mint mondja, ő a hegyeshalmi átkelőnél az utolsó előtti volt a láng futásával. Már késésben voltak, így nagyon igyekezniük kellett. Ám végül sikerült időben átadniuk az olimpiai lángot Ausztriának.

Moldoványi Géza máig őrzi az olimpiai fáklyát és az erre az alkalomra készült trikót. Sőt, az esemény negyvenedik évfordulójára újra felvette a mezt és egykori sporttársával, Kiszelka Andrással kezükben a fáklyával körbe futották a müncheni olimpiai stadiont, valamint megemlékeztek az akkor történt terrortámadás áldozataira is.

Ez is érdekelhet...

Rendőrautóval ment óvodába Adrienn

Különleges ajándékot kapott hatodik születésnapjára a püski Tar