A város gyásznapján ismét a vérrel áztatott téren imádkoztak Mosonmagyaróváron október 26-án este azok, akik az 59 évvel ezelőtti gyilkos sortűzre emlékeztek.
A szép számban összegyűltek előtt Széles Sándor kormánymegbízott mondott gyászbeszédet, emlékeztetett arra, hogy nem történt igazságtétel, nem nevezték meg a gyilkosokat, még a kollaboránsok neve sem ismert. Tehát nincsen megbocsátás sem!
– Még az áldozatok pontos számát sem tudjuk – tette hozzá. – Csoda, hogy van bennünk indulat?
A gyilkosok mindörökre példát akartak statuálni. Hogy megtanulja a nép, hogyan jár, ha fellázad.
A konok, fájdalmasan szókimondó beszéd után a Kossuth gimnázium diákjai adtak lélekmelegítő műsort, majd Farkas István piarista atya szólította közös imára az emlékezőket.
Ezt követően a város vezetői, a Mosonmagyaróváron működő pártok, szervezetek helyezték el az emlékezés koszorúit.
(Fotók: Nagy Mária, Mészáros Márk és Böröndi Lajos)
2015/17