Még több fiatallal szerettetné meg a zenét az új igazgató

Még több fiatallal szerettetné meg a zenét az új igazgató

- Kategória: Közélet

Az elődje által megkezdett munkáját folytatva, ám új ötletekkel és tervekkel felvértezve vette át az idei tanévtől Mosonyi Mihály Zeneiskola vezetését Varga Bence. Az új igazgató egyik fő célja, minél több fiatallal megszerettetni a zenélést.

A most kezdődött tanévtől Varga Bence irányítja a Mosonyi Mihály Zeneiskola munkáját, miután elődje, Farkas Mihály augusztusban nyugdíjba vonult. Az új igazgató tíz éves kora óta szinte folyamatosan kapcsolatban áll az intézménnyel. Ekkor iratkozott ugyanis be a zeneiskolába és Bükki Attila tanítványaként szerezte meg azt a tudást, amit aztán később ő adott át a növendékeinek. Varga Bence neve bizonyára sokak számára ismert a városban, hiszen amellett, hogy hosszú ideje a zeneiskolában tanít, alapító tagja és évek óta vezetője a Mosonmagyaróvári Ütőegyüttesnek, valamint számos fellépésen találkozhattak már vele az „éneklő poharak” (Glasso) megszólaltatójaként. A győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatott zenei tanulmányokat, majd a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetében szerezte meg zenetanár-kamaraművész diplomáját.

Varga Bence mint mondja: mindig is szívügyének tekintette a zeneiskola működését és fejlődését, ezért is döntött úgy, hogy megpályázza az állást, miután Farkas Mihály nyugdíjba vonult. Az igazgató elődje munkáját szeretné folytatni, támaszkodva a kiváló képességű, jól képzett pedagógusi karra, akik mindegyike a tanítás mellett aktív zenészként is dolgozik. Az elkövetkezendő időszak tervei között szerepel az eddig is működő zenekarok mellett új formációk létrehozása is. Az igazgató szerint ugyanis az ilyen fellépések hozzák meg igazán a kedvet a gyerekeknek a zenéléshez és a sikerélmények további lendületet adnak számukra a zenetanuláshoz. Ezek a zenekarok eddig is aktívan részt vettek a város életében, rendezvényein, ám a jövőben szeretnének még több ilyen fellépést szervezni. Ugyancsak a tervek közt szerepel a zeneszerető fiatalok megszólítása minél szélesebb körben, ennek érdekében igyekeznek minél több oktatási intézménybe ellátogatni. Emellett a fejlesztésekre is szeretne nagy hangsúlyt fektetni az új igazgató.

Varga Bence hozzátette: az intézmény idén ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját. Ezt szeretnék méltó módon megünnepelni, aminek fő eseménye lesz szeptember 28-án egy nagyszabású hangverseny, ám emellett egyéb kísérő programokat is szerveznek a jubileumra.

Ez is érdekelhet...

Rendőrautóval ment óvodába Adrienn

Különleges ajándékot kapott hatodik születésnapjára a püski Tar