Kifizették, végül mégsem övék lett a ház

Kifizették, végül mégsem övék lett a ház

- Kategória: Közélet

Igazságtalannak és felháborítónak tartja a bank vele szembeni eljárását, ezért fogadott ügyvédet és fordult szerkesztőségünkhöz is Dudás Pál. A férfi mint mondja: mások számára okulásként állt a nyilvánosság elé történetével, illetve azért, hogy más emberekkel ne tehesse meg egy pénzintézet, amit vele és családjával.

A mosonmagyaróvári származású, ám családjával jelenleg Svédországban élő Dudás Pál története több mint fél éve kezdődött. Ekkor döntöttek úgy, hogy egy ingatlant vásárolnak Mosonmagyaróváron. A házat az egyik bank hirdette meg árverésre. Az előírásnak megfelelően írásban be is adták ingatlanvásárlási szándéknyilatkozatukat. Első körben 4,5 millió forintos ajánlatot adtak, majd az újabb írásban benyújtott liciteket követően végül 5,5 milliós vételárban alkudtak meg a bankkal. A megállapodás szerint készpénzben ki is fizették az összeget a pénzintézetnek, majd várták, hogy az ingatlan a nevükre kerüljön. Az adás-vételi szerződés is elkészült, ám Dudásék legnagyobb döbbenetére néhány hónappal később kiderült, mégsem lehet az övék a ház. Az ingatlanra ugyanis végül bejelentkezett az egyik társtulajdonos, aki élt elővásárlási jogával. Dudás Pál azt mondja: megtévesztette őket a bank, hiszen úgy tudták, a tulajdonosok lemondtak elővásárlási jogukról. A pénzintézet nem dokumentálta megfelelően, hogy ez mégsem így történt. Ezért fordulhatott elő, hogy Dudásék nem szereztek tudomást erről és kifizették a vételárat. Ezután pedig joggal várták, hogy az ingatlan a nevükre kerüljön.

Miután kiderült a bank tévedése, további közel három hónap telt el, amíg Dudás Pál visszakapta a pénzét a pénzét, amit ekkor már csaknem fél éve használt a bank. Az egész eljárás miatt panasszal fordultak a pénzintézethez, ami elismerte hibáját és 200 ezer forint bánatpénzt ajánlott fel. Dudásék viszont nem fogadták ezt el, mert mint mondják: ennél jóval nagyobb kár érte őket. A személyesen benyújtott licitek miatt több alkalommal kellett Mosonmagyaróvárra utazniuk Svédországból, emellett a bank közel fél éven át használta a millióikat, amit ha befektetnek, ennél többet kamatozott volna. Ráadásul az idő alatt, amíg folyt ez az eljárás annyira felmentek az ingatlan árak, hogy most esélyük sincs ennyi pénzből házat vásárolni. Dudás Pál hangsúlyozta: ha kell, a legmagasabb szintig elmennek a megfelelő mértékű kártérítés érdekében és minden fórumot megragadnak, hogy mások számára okulásként megosszák történetüket.

Ez is érdekelhet...

Megalakult a képviselő-testület

Alakuló ülését tartotta a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete szerdán