Iskolakezdéskor is biztonságban

Iskolakezdéskor is biztonságban

- Kategória: Közélet

Az iskolakezdés időszaka fokozott veszélyeket rejthet a gyermekek számára. – erre hívja fel a figyelmet Pápai Gyula őrnagy, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója. A rendőrség éppen ezért kiemelt figyelmet fordít ilyenkor az iskolák környékére.

Az őrnagy elmondta: szeptemberben az iskoláskorú gyermekek veszélyeztetettsége magasabb. A nyári vakáció után egyszerre, tömegesen jelennek meg a közlekedésében, még él bennük a nyári, felszabadult állapot, ez csökkentheti az életkoruknál fogva egyébként is alacsony szintű veszélyérzetüket. Ezért szükséges, hogy a járművezetők felkészüljenek az elmúlt hónapoktól jelentősen eltérő szeptemberi közúti forgalomra, az őszi időszakkal járó speciális kockázatokra. Fontos továbbá, hogy felhívják gyermekük figyelmét is a biztonságos közlekedésre, szabályokra. A balesetek elkerülése érdekében a szülők részéről is nagyobb odafigyelésre van szükség a közlekedésben, főként az oktatási intézmények környékén. A tapasztalatok szerint sajnos gyakorta előfordul, hogy a sok szülő szinte az iskolakapuban áll meg az autóval és teszi ki gyermekét, nagymértékben akadályozva ezzel a forgalmat és balesetveszélyes helyzeteket előidézve. A szakember hozzátette: a baleset megelőzés és biztonságos közlekedés mellett fontos felhívni a gyerekek figyelmét értékeik védelmére is.

Pápai Gyula kiemelte: az idei tanévben is folytatódik Az iskola rendőre program, amely célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése, közlekedési ismereteik bővítése, a gyermekek biztonságát veszélyeztető tényezők feltárása, megszüntetése.

Ez is érdekelhet...

Megalakult a képviselő-testület

Alakuló ülését tartotta a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete szerdán