Ha eljön karácsony

Ha eljön karácsony

- Kategória: Közélet

Ünnep a hajléktalanszállón

Hosszú évekre visszanyúló, tradicionális jelleggel a Hajléktalan Szolgálat az idei esztendőben is „Fenyőfa ünnepségre” invitálta a rászorultakat, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kellemes este eltöltése mellett átadhassák az ismerősök, ismeretlenek, támogatok adományait, ezáltal is segítve az ünnep szebbé, maradandóbbá tételét.

Az ünnepség jómagam köszöntőjével vette kezdetét. A köszöntő fundamentumát a  „ha” feltételes szó adta. Nem feledve, hogy a karácsony egyúttal az ajándékozás ünnepe is, és azt sem, az igazi, valós ajándék a hasznosságában rejlik. A hajléktalan szállón van egy közös vágy, ami semmivel sem helyettesíthető és beszélni kell róla: az el innen, el a szállóról az önálló, saját életvitelhez. Ha már valamikor elrontottak valamit, annak következményei nem szabad, hogy  megbélyegezettként véglegessé váljanak; feladni soha, semmit nem szabad. Mindenből van kiút.

hajléktalan3

Az ünnepség a szálló lakóiból alakult 8 fős színjátszó csoport verses – zenés összeállításával folytatódott. A 20 perces műsorban három karácsonyi dalt, öt verset és egy történetet hallgathatott meg a publikum.

A hajléktalan szálló kultúrakedvelő csoportjának előadását követően Bodó Zoltán plébános köszöntötte a megjelenteket. Mondandójában a szeretet fontosságát emelte ki és bizodalmát tolmácsolta, hogy a közeljövőben nemcsak az irgalmasság testi cselekedeteiben, hanem lelki formájában is vigaszt hozhat az intézmény falai közé. Az intézmény az ünnepség előtt vette át a plébánia adományát tartós élelmiszer formájában, mely az ünnepek alatt, illetve azt követően kerülnek a hajléktalanokhoz.  Plébános Úr az üdvözletét személyes ajándékának átadásával zárta.

Tradicionális jelleggel, ismét példaértékű segítőkészségről tett tanúbizonyságot a Rotary Club mosonmagyaróvári tagsága. Az alapvetési gondolatukban megfogalmazott „cselekvő humanizmus” jegyében a tagság nevében Tukovits Attila köszöntötte a jelenlévőket, majd Karácsony Ottó, Fekete András és Menyhárt László segítségével jókívánságok kíséretében egyénenként adták át adomány csomagjaikat.  A rotarysok ezen a napon mások szeretetének közvetítését is vállalták,  Kobl Zsolt (Szellőrózsa ABC) felajánlását is magukkal hozták.

A „Fenyőfa ünnepség” záróakkordját Mosonmagyaróvár város Önkormányzata és a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény biztosította, minden megjelentet ünnepi vacsorán látott vendégül.

Édességként mákos bejgli szerepelt az étlapon.  A mákhoz sok szimbólum, hiedelem kapcsolódik, de jómagam, most csak egyben szeretnék hinni. A mákgubó, számtalan magja miatt a bőséget jelképezi. Tudom, utópisztikus gondolat, hogy minden rászorultnak teljesüljön minden vágya, de az élet bőséges kosarából legalább a legelemibb, legfontosabb vágyaik teljesülhessenek: az emberhez méltó élet. Hisz itt van a minta, már vannak, akik legalább egy napra, karácsony ünnepén gondolnak az elesettekre és erejükhöz mérten igyekeznek segíteni.

Minden ellátott nevében őszinte elismerésemet, köszönetemet fejezem ki mindazon régi és új ismerősnek, szerveknek, szervezeteknek, anonimeknek, akik hozzájárultak az adományok gyűjtésében, átadásában , hogy másokon segíthessenek és példát mutattak a karácsony legnemesebb üzenetében, az emberi szeretetben.

Szépe István, intézményvezető

2016/1

Ez is érdekelhet...

Húsvétkor is figyeltek a közlekedési szabályok betartására

Fokozott közlekedési  ellenőrzést tartottak a rendőrök a húsvéti