Gyermekeket gyógyítani a legszebb feladat

Gyermekeket gyógyítani a legszebb feladat

- Kategória: Közélet

Ötven éve a pályán – Megható pillanatok

 

“A doktornő nyugdíjba megy” – Facebook oldalon szervezték meg dr. Kismarton Mária gyermekorvos búcsúztatóját azok, akik a város ismert és szeretett gyermekorvosát szerették volna elbúcsúztatni abból az alkalomból, hogy az fél évszázad után adta át praxisát.

A doktornő rendelőjénél április 23-án, csütörtökön tartott ünneplésen és köszöntésen több százan jelentek meg, gyermekek, szülők, akiket ő gyógyított, s nagymamák, akik rábízták gyermekeik gyógyítását. A doktornő könnyeivel küszködve köszönte meg a feléje áradó szeretetet.

– Gyermekeket gyógyítani a legszebb feladat – mondta a 78 éves gyermekorvos, aki fájó szívvel búcsúzott el. Praxisát dr. Tóth Gyula viszi tovább.

Kismarton Mária Kispaládon született, s pedagóguscsaládban nevelkedett. Családjával több alföldi településen is élt. Orvosi diplomát 1961-ben szerzett Szegeden, majd négy évig a szentesi kórházban dolgozott. Innen került 50 éve Mosonmagyaróvárra.

Egy 2011-es Kisalföld interjúban így vallott:

”Nekem ez az életem, boldog vagyok és hálás a sorsnak, hogy a hivatásomnak élhetek.

Amikor a Lajta-parti városba költöztem, eredetileg hárman láttuk el a gyermekorvosi teendőket, ám úgy alakult, hogy sokáig egyedül rám hárult ez a feladat. Ma is az enyém a legnagyobb körzet, jelenleg 1620 gyermek tartozik hozzám. Sok szeretetet és tiszteletet kaptam a kis pácienseimtől, szüleiktől.”

Olvasóink nevében köszönjük a doktornő áldozatos munkáját, s békés, nyugdíjas éveket kívánunk!

Kismartonm

Fotók: Balassa Tamás

2015/8

Ez is érdekelhet...

Rendőrautóval ment óvodába Adrienn

Különleges ajándékot kapott hatodik születésnapjára a püski Tar