Eredményesen zárult a rendkívüli tanév – Felkészültek az újabb hasonló helyzetre is

Eredményesen zárult a rendkívüli tanév – Felkészültek az újabb hasonló helyzetre is

- Kategória: Közélet

Mint ismeretes, a koronavírus járvány miatt elrendelt országos veszélyhelyzet okán március közepétől az iskolák oktató-nevelő munkája tantermen kívüli, digitális munkarendben zajlott. A minden szempontból különlegesnek számító tanév nagy kihívást jelentett a diákoknak, pedagógusoknak és szülőknek egyaránt. Ennek ellenére sikeresen zárult a tanév, a korábbi évek átlagához hasonló tanulmányi eredmények születtek. – összegezte az elmúlt hónapok tapasztalatait dr. Makk Zoltán, a mosonmagyaróvári Móra-iskola igazgatója.

Kiemelte: ebben a helyzetbe a lehető legjobb megoldás volt az áttérés a digitális oktatásra, hiszen így nem kell megismételni a tanévet.
Az igazgató hozzátette: külön köszönet illeti az alsós diákok szüleit, akik sokszor jelentős terhet vállalva folyamatosan tanultak együtt a gyerekkel. A felsős tanulók döntő többsége is lelkiismeretesen, nagy szorgalommal végezte el a kiadott feladatokat. Mindössze alig öten voltak, akik nem vették komolyan az otthoni tanulást. Különösen nagy kihívás volt az idegen nyelv tanítása, hiszen itt az írásbeli feladatok mellett nagy szerepe van az élő szónak is, ám megtalálták ennek is a megfelelő módját. Összességében elmondható, hogy a tanulók zöme a kezdetektől rögtön jól tudta használni a digitális oktatáshoz használt rendszereket. Tizenöt diáknak az iskola biztosított otthonra számítógépet.
Dr. Makk Zoltán elmondta: az év végi osztályzatoknál a márciusig szerzett jegyeket vették elsősorban figyelembe, de természetesen beszámították az elmúlt hónapokban végzett munkát is. Az idei tanév abban is rendhagyó volt, hogy elmaradt a bizonyítvány osztás és a végzősök ballagása is. Ehelyett készítettek egy harminc perces kisfilmet a nyolcadikosoknak, amit az eredetileg tervezett ballagás időpontjában tettek elérhetővé a video megosztón. Idén ugyancsak elmaradt a korábbi években már szokásossá vált csoportos nyelvvizsga. A tanulók most egyénileg mentek el vizsgázni és sokan közülük már meg is szerezték a középfokú nyelvvizsgát.
Az igazgató hangsúlyozta: jelenleg úgy készülnek, hogy szeptembertől a megszokott rendben kezdődik el az új tanév. Felkészültek azonban arra is, ha az előző hónapokhoz hasonló helyzet áll elő ismét, azonnal hatékonyan át tudnak állni a digitális oktatásra. Erről a tanév utolsó napjaiban helyi továbbképzést is tartottak az iskola pedagógusainak. A szeptemberi első szülői értekezlet az alsós tagozatban is erről fog szólni, ahol a szülőket megismertetik az egységesen használt informatikai rendszerrel. A felsősöknél pedig az első informatika órákat fordítják majd erre.

Ez is érdekelhet...

Karácsonyra bezár a gyermekosztály és a szülészet is a Karolinában

Karácsony két napján nem lesz ellátás a Karolina