Előtetőket építenek a mosoni és magyaróvári temető ravatalozója elé. Emellett számos felújítás történik a Feketeerdői úti új köztemetőben is idén.
Jelentős fejlesztéseket valósít meg az idei évben a mosonmagyaróvári temetőkben a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. Amint azt Kosár Tibor ügyvezetőtől megtudtuk: nagy igény mutatkozott arra a magyaróvári és a mosoni temetőben egyaránt, hogy a ravatalozó előtt egy tetőt építsenek. Ezáltal a szertartások idején a gyászolók nem lenének kitéve az időjárás viszontagságainak.
Az előtetők tervezése mindkét temető esetében már megtörtént, jelenleg az ajánlatokat kérik be a kivitelezőktől. A tervek szerint mindkét temetőben még ebben az évben megépítik az előtetőket. Ezek egyrészt a nyári időszakban a napsugárzás, másrészt pedig a csapadék ellen védik majd a temetésen résztvevőket. Az ügyvezető hozzátette: emellett a mosoni temetőben rendbe teszik az utakat, különös tekintettel a hátsó területen, ahol jelenleg még rendezetlenek az utak.
Kosár Tibor elmondta: idén kiemelt figyelmet fordítanak a Feketeerdői úti új köztemető felújítására is. Ebben a sírkertben átadása óta – az elmúlt két évtizedben – nem történt nagyobb rekonstrukció. Számos panasz érkezett az elmúlt időszakban, különösen a vizesblokkokat illetően. Ennek megfelelően most ezt is rendbe teszik. Jelenleg zajlik a temetőben elvégezendő munkák felmérése, amit a tervek szerint még az idei évben elvégeznek. Mindhárom temetőben a fejlesztéseket a Városüzemeltető saját forrásból valósítja meg.