A fiatalok alkohol fogyasztásának visszaszorítása érdekében az érintett szervezetek összefogását és hatékony megelőző program kidolgozását szorgalmazza dr. Szijjártó László, a mosonmagyaróvári Karolina Kórház gyermekosztályának vezető főorvosa. A probléma ugyanis nagy, aminek következményei beláthatatlanok. A kórház gyermekosztályán is egyre gyakrabban találkoznak alkohol mérgezett gyerekekkel.
Drasztikusan megváltoztak a fiatalok alkohol fogyasztási szokásai. – hangsúlyozza dr. Szijjártó László. Harminc évvel ezelőtt például a tizenhat-tizennyolc éves korosztályban csak a vagányabb, vagy magatartás zavaros gyerekek kezdték kipróbálni az alkoholt. A többség ezt nem fogadta el, sokszor ki is közösítették ezen társaikat. Ma azonban már nem így van. A gyerekek már tizenkettő-tizenhárom éves korukban kapcsolatba kerülnek az itallal. Egy felmérés szerint a tizenhat éves kor alatti gyerekek negyede már legalább egyszer lerészegedett. A tizennégy-tizenöt éves korosztályban pedig az alkoholfogyasztás általános a szórakozások alkalmával. Sőt, egyre jobban terjed a fiatalok között az úgynevezett villám ivás, amikor rövid idő alatt nagy mennyiségű röviditalt fogyasztanak el. Főleg a nyári időszakban jellemző, hogy kisebb csapatokban kiülnek a játszótérre vodkás üdítővel, vagy sörrel és rövid idő alatt lerészegednek. A szülők sokszor nem is tudják, hogy a gyerekük iszik. Rendszeresen hoznak be a Karolina Kórház gyermekosztályára is alkoholmérgezéssel fiatalokat. A nemrég kezdődött nyári szünet első hetében például két súlyos alkoholmérgezett gyereket is felvettek az osztályra. Mindketten tizenöt év alattiak voltak. Egyiküket intenzív osztályon kellett kezelni, mivel eszméletlen állapotba került.
A főorvos hozzátette: a helyzetet tovább rontja, hogy a fiatalabb szülők toleránsak az alkohollal szemben, természetesnek veszik sőt, még támogatják is. Megengedik, hogy a gyerekük otthon igyon mondván: úgysem tudják megtiltani. Nem látják azonban ennek veszélyeit. „Tizennyolc éves kor alatt zéró toleranciát kell hirdetni az alkohollal szemben” – jelentette ki dr. Szijjártó László. Kiemelte: a fiatalkori alkoholfogyasztás rendkívül veszélyes, hiszen ezáltal élethosszan tartó változások következnek be az agy fejlődésében. Kamaszkorban az egész szervezettel együtt az agy is átalakul. Ebben a fázisban, amikor az idegrendszer érzékennyé válik az alkohol rendkívül veszélyes, tanulási nehézségeket, vagy magatartás zavarokat okozhat. Kutatások bizonyítják, hogy ebben a korban néhány lerészegedés egy-két jegyet is ronthat a tanulmányi átlagon. Ezt viszont egyelőre nem tudni, hogy ez a károsodás mennyire tartós, akár élete végéig elkíséri az érintetteket.
A főorvos hangsúlyozta: egyre nagyobb a baj. És alig történik valami. Érdemi intézkedés nincs. Sajnos Magyarországon nincs olyan elutasítottsága az alkoholnak, mint a drognak. Átfogó programot kellene indítani, amihez vannak már külföldön jól kidolgozott módszerek. Fel kellene hívni az illetékesek figyelmét erre a problémára és létrehozni legalább egy helyi, városi vagy kistérségi munkacsoportot, hogy megkezdje az érdemi munkát a jelenséggel szemben.