A Múzeumkertben ünnepelt a város közönsége

A Múzeumkertben ünnepelt a város közönsége

- Kategória: Közélet

Dr. Kedves Gyula hadtörténész volt az 1848-as márciusi forradalomra emlékező  mosonmagyaróvári ünnepség szónoka az idén. A rendezvényt évek óta szabadtéren, a Hansági Múzeum kertjében tartják.

A szép számú közönség előtt Kedves Gyula kijelentette, a szabadságot nem ajándékba kaptuk, hanem magunk küzdöttünk meg érte. A történelem ezen szeletét kutató történész szerint forradalom nem csak Pesten zajlott, hanem Európa más városaiban is, de legtovább a magyarok tartottak ki, s legtöbb vérrel ők áldoztak a szabadság oltárán.

Kedves színfoltja volt az ünnepségnek Mórár Ervin, a Székely Március szónokverseny tavalyi győztese, aki Mosonmagyaróvár testvérvárosának, Sepsiszentgyörgynek üdvözletét is tolmácsolta.

A beszédek elhangzását követően az Theatrum Ad Flexum Március idusa címmel adott ünnepi műsort. Ezt követően a város vezetői, a városban működő politikai szervezetek és civil szervezetek koszorúztak a ‘48-as emlékműnél, amelyet már a 15-ét megelőző napokon a város óvodásai és iskolásai piros-fehér-zöld zászlócskákkal borítottak be.

kedves gyula
Kedves Gyula

2015/6

Ez is érdekelhet...

Rendőrautóval ment óvodába Adrienn

Különleges ajándékot kapott hatodik születésnapjára a püski Tar