A jövőnket veszítjük el!

A jövőnket veszítjük el!

- Kategória: Közélet

Vélemény egy államtitkári interjúról

 

Különös élmény a Földművelésügyi Minisztérium mosonmagyaróvári államtitkárának a legutóbbi Moson­vár­megyében megjelent interjúját olvasni. A helyzet az, hogy a kormány „Földet a Gazdáktól Programja” az elmúlt 26 év legnagyobb tévedése, legrosszabb döntése. Ha szándékos ez a hiba, akkor pedig jogosan feltételezhetjük: ez a Fidesz gazdasági érdekeit szolgálja. Azaz egy új jobboldali vidéki klientúra kiépítését és gazdagodását. Ugyanúgy, ahogy az például a dohány-trafikok újraosztása során történt.

Egyszerűen nem igazak az államtitkár szavai, hiszen most a Magyar Állam tulajdonában álló forgalomképes szántók 90 százalékának eladását tervezik. Ennek a becsült hazai értéke most 300 milliárd forint. Ez messze nem öt százalék, ráadásul semmilyen felhatalmazásuk sincs erre. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a fideszes vezetésű MAGOSZ és agrárkamara javaslatát nem tervezték tárgyalni még a Magyar Országgyűlésben sem. Ha nincs az ellenzék, akkor minden nyilvánosság nélkül vezényelték volna le a folyamatot. Mi ezért is hívjuk ezt földrablásnak. Ha valaki tisztességesen kíván cselekedni, akkor nem fél a vitától és a nyilvánosságtól, nem fél a törvényektől, és nem egy kormányhatározattal írja felül az érvényes szabályokat.

Az utolsó valóban értékes nemzeti vagyonunk, az állami tulajdonban levő termőföldek értékesítése óriási hiba. Olyan, amelyet nehéz lesz korrigálni. Olyan vétség, amely a mosonmagyaróvári államtitkár kritikai észrevételeivel szemben, pont a kormány hibás döntésének következtében teremti meg a lehetőséget a külföldiek földvásárlására. Ma már tudjuk: minimum 220 fő külföldi vehet meg az elindult árveréseken 60 ezer hektárnyi földet. Ez nagyjából egy Balatonnyi terület. A valós földvédelmet pont az állami tulajdon jelenti, hiszen semmilyen európai vagy hazai jogszabály nem kötelezheti az országot arra, hogy értékesítse a vagyonát. Ha valóban meg kívánják védeni a magyar földet, akkor tartsák magyar állami tulajdonban!

Érdekes, hogy a mosonmagyaróvári államtitkár következetesen a földművesekre és az ő érdekeikre hivatkozik. Ma már tudjuk: a földművesek nem egyenlők a magyar gazdákkal és parasztsággal. Az előbbi jogi, az utóbbi mezőgazdasági kategória. Hiszen földműves bárki lehet, aki pár százezer forintért megszerez – sok esetben megvesz – egy aranykalászos képzést. Így lett földműves Mészáros Lőrinc felcsúti gázszerelő is. És még sok-sok fideszes ügyvéd, orvos, önkormányzati képviselő, valamint a családtagjaik. A kormány valójában az új földművesek pártján áll. A magyar gazdákat, a magyar parasztságot pedig cselédsorba taszítják.

Hatalmas ferdítés az, hogy a fideszes földosztás a családi és kisgazdálkodókat segíti. A legnagyobb vesztesek pont ők lesznek. Ők majd maximum a kis, 3 hektár alatti területekre pályázhatnak, és tíz jelentkezőből kilencnek kudarc, csalódás lesz a sorsa. A nagyobb területekre pedig, a vágyott 300 hektárra nem lesz pénzük. Ahhoz ugyanis Mosonmagyaróváron és környékén nagyjából 900 millió forintra lenne szükségük. Ez nem egy tipikus családi vagyon. Ráadásul olyan területekért nem érdemes kifizetni, vagy ekkora hitelt felvenni, amelyeket még 36 évig védenek az első Orbán-kormány 50 éves bérleti szerződései.

Sokáig sorolhatnánk még a hibákat. Azt, hogy a jobboldal rossz döntése miatt veszélybe kerül 100 ezer vidéki munkahely, romlik a magyar mezőgazdaság versenyképessége, csökken majd az állatlétszám, degradálódik a magyar agrárképzés, romlanak a fiatalok jövőbeni esélyei, drágulnak a magyar élelmiszerek. Most mégsem tesszük. Egyszerűen csak jelezzük: úgy, ahogy eddig, mindig és mindenhol fellépünk a rossz döntés ellen. Mindent elkövetünk, hogy megakadályozzuk azt. Mind Mosonmagyaróváron, mind a megyében, mind az országban. Azért, mert a jobboldal miatt most a közös jövőnket veszítjük el!

A föld valóban legyen azoké, akik megművelik, de ne a vásárolt képzéssel gázszerelőkből lett fideszes ál-földműveseké! Abban a pillanatban, hogy lehetőség nyílik rá, ezért fogunk minden jogtalanul eladott állami földet újra állami tulajdonba helyezni, illetve ezért vizsgáljuk majd ki minden vásárlásra fordított százmilliós vagyon eredetét. Mert ez a közös felelősségünk és a dolgunk!

Beke Károly, az MSZP Országos Elnökségének tagja, 

dr. Kovács Tamás, az MSZP mosonmagyaróvári elnöke

Nem megszokott dolog egy interjúra érkezett politikai reflexiók közlése, most azonban lapunk mégis megteszi, megjegyezve, hogy a politikai vita lezárult a Parlamentben, ahol külön vitanapot rendeztek ebben a témában. Célunk az interjú közlésével a hiteles tájékoztatás volt – hiteles forrásból. (Mosonvármegye)

 2015/19

Ez is érdekelhet...

Megalakult a képviselő-testület

Alakuló ülését tartotta a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete szerdán