Néhány helyen útfelbontásokra és parkoló lezárásokra kell számítani az elkövetkezendő hetekben a Városközpont egy részén a távhő rendszer vezetékeinek cseréje miatt. A Városüzemeltető igyekszik úgy elvégezni a munkát, hogy az az érintett lakók számára a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járjon. Ám az arra közlekedők és lakók türelmét kérik a munkálatok idejére.
A városi távhő rendszer idei rekonstrukciós munkálatait kezdte el július közepén a mosonmagyaróvári Városüzemeltető és Fenntartó Kft. A mintegy 80 milliós forintos beruházás során közel négyszáz méteres nyomvonalon cserélik új, korszerű vezetékekre a több mint harminc éves csöveket a Városközpontban.
Amint azt Bakler Csabától, üzemviteli vezetőtől megtudtuk: a munkálatok egyik része a Flesch-központ mögötti területet érinti. Itt az elmúlt években már dolgoztak a társaság szakemberi, akkor az épülő társasházak miatt a területen húzódó távhő vezetékeket helyzeték át. A most kezdődött munkálatok során pedig a leendő új parkolók és út alatt húzódó vezetékeket cserélik ki korszerű, előszigetelt csövekre.
A rekonstrukció másiküteme a Mosonyi-lakótelepet, illetve a szomszédos Károly utcai társasházakat ellátó vezetéket érinti. Itt mintegy 380 méteres nyomvonalon cserélik ki a jelenleg már meglévő, illetve a leendő új társasházakat ellátó vezetékeket. A munkálatok sajnos kellemetlenségekkel is járnak az érintett lakók számára, hiszen ideiglenesen számos parkolót lezárnak, illetve néhány társasház esetében az autóbejárót is felbontják. Ez utóbbiaknál ideiglenes híd provizóriummal biztosítják a bejárást, így nem okoznak fennakadást a munkálatok a közlekedésben. A szolgáltatás folytonosságát pedig ideiglenes vezeték kiépítésével biztosítják. A Mosonyi utca alatt húzódó vezetékeket az út felbontása nélkül, sajtolással cserélik majd ki, így nem lesz szükség az út felbontására.
A szakember hozzátette: a július közepén indult munkálatok várhatóan a nyár végéig tartanak majd. Ez idő alatt, szakaszosan, több ütemben végzik a vezetékek cserékét. A mintegy 80 millió forintos beruházást a Városüzemeltető saját forrásból valósítja meg.