Egy 63 éves férfi vesztette életét abban a balesetben, ami szerda délelőtt történt a mosonszolnoki bekötőúton lévő vasúti átjáróban.
Egy Opel Astra haladt Mosonszolnok irányából az 1-es főút felé, amikor a vasúti átjáróhoz érve – a vizsgálat eddigi adatai szerint – a tilos jelzést mutató fénysorompó és a lecsukott félsorompó ellenére a sínekre hajtott. Az eközben az autó félsorompót is letörte. Éppen ekkor ért az átjáróba a Mosonmagyaróvár felől érkező Railjet szerelvény, ami letarolta a kocsit. A mozdonyvezető vészfékezett, ám így is az ütközés helyszíntől csak több mint ötszáz méterre tudott megállni a szerelvény. A balesetben az Opelt vezető 63 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
A vonaton senki nem sérült meg. A helyszínelés és műszaki mentés ideje alatt a vonatok nem közlekedhettek ezen a szakaszon. Ez idő alatt az utasokat Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között pótlóbuszok szállították.