A Szent István Napokat és a Volutát is megrendezik augusztusban Mosonmagyaróváron. – ezt dr. Árvay István polgármester és Csiszár Péter, a Flesch Nonprofit Kft. ügyvezetője jelentette be a hétfői sajtótájékoztatón.
Mint ismeretes – és erről korábban portálunkon is beszámoltunk -, a koronavírus járvány miatt március közepén bezárásra kényszerültek a Flesch Kft. intézményei és kérdésessé vált az idei városi rendezvények megtartása is. Most azonban úgy tűnik, fokozatosan és kellő óvatossággal ugyan, de lassan visszatérhet majd minden az eredeti kerékvágásba.
Amint azt Csiszár Péter a sajtótájékoztatón elmondta: úgy tervezik, hogy a Szent István Napokat idén is megrendezik. Eredetileg három napos rendezvénnyel számoltak, ám a költségek csökkentése érdekében az önkormányzattal közösen úgy határoztak, hogy két napos lesz az idei fesztivál, amit augusztus 20-án és 21-én rendeznek meg a szokott helyszínen. Ugyancsak ezen okból az eddigi kettő helyett ezúttal egy színpadon zajlanak majd a programok. A korábbi évekhez képest változás továbbá, hogy a rendezvény mindkét napon éjfélkor befejeződik. Az esemény két fő produkciója Majka és Curtis, illetve a következő napon Rúzsa Magdi koncertje lesz. Emellett számos fellépő színesíti majd a Szent István Napokat és nem maradnak el a hagyományos programok, így a mesterségek utcája és halászléfőzés sem.
Az ügyvezető hozzátette: az eredetileg júniusra tervezett Voluta sem marad el. Ezt augusztus 22-én és 23-án rendezik meg a szokásos helyszínen, az Itatónál. Ám itt is történnek változások az előz évhez képest, a Voluta idén kizárólag sportrendezvény lesz.
A sajtótájékoztatón jelentették be továbbá, hogy a tervek szerint június 20-án ismét kinyit a Futura, majd az azt követő héten a Huszár Gál Városi Könyvtár is.
Dr. Árvay István polgármester az eseményen arról beszélt, hogy a város kulturális rendezvényeit elsősorban a helyi adóbevételekből finanszírozták, amik mértéke egyelőre kérdéses a kialakult helyzet miatt. Mint ahogy egyelőre kérdésessé vált a különböző civil szerveztek idei támogatásának rendszere és mértéke is. Fontos azonban, hogy minden munkahelyet meg tudtak tartani. A város idei költségvetésének átdolgozása még zajlik, amit várhatóan a június végi rendes ülésén fogadhat el a képviselő-testület. – tette hozzá a polgármester.