Mosonmagyaróváron is gyérítik a szúnyogokat ezen a héten

Mosonmagyaróváron is gyérítik a szúnyogokat ezen a héten

- Kategória: Hírek
illuasztrációillusztráció

Folytatódik a szúnyoggyérítés ezen a héten. Az elkövetkezendő napokban összesen ezer hektáron zajlik majd földi biológiai védekezés. A beavatkozások Sopron mellett a győri, a komáromi, valamint a mosonmagyaróvári kistérséget érintik.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a csapadékhiányos tavaszi időjárás miatt az elmúlt hónapokban kevés helyen kellett beavatkozni a csípőszúnyogok ellen. Korábban a Velencei-tónál, a Kőrösök mentén, továbbá a Duna középső és alsó szakaszán végeztek biológiai lárvagyérítést a szakemberek. Csongrád-Csanád megyében hazánkban elsőként juttattak ki nagyobb területre a biológiai gyérítés során használt granulátumos készítményt, erre légi módszerrel került sor. Az eljárás az ártéri erdőkben, és más, növényzettel borított tenyészőhelyeken hoz érdemi eredményt. A katasztrófavédelem által koordinált program keretében ezzel valamennyi rendelkezésre álló gyérítési technológiát alkalmazzák a szakemberek.

A folyók vízállása továbbra is alacsony, így az árterületeken nem tudtak nagyobb, összefüggő csípőszúnyoglárva-tenyészőhelyek kialakulni. A jelenlegi időszakban az elszórt, egyenként kisebb, de jelentős számú vízmegállások, valamint az állandó elöntésű tenyészőhelyek megemelkedett vízszintű szegélyzónái jelentik az elsődleges élőhelyet a csípőszúnyoglárvák számára. Utóbbiak kezelése földi úton valósítható meg, amely munkákra a következő napokban a Dunántúl északi részén kerül sor, Mosonmagyaróvár, Győr, Sopron és Komárom térségében. A nagyszámú, apró, eldugott erdei pocsolyákat ezzel a módszerrel nem lehet kezelni, ezért az azokból kirepülő imágók ellen valószínűleg rövidesen kémiai gyérítéssel kell majd védekezni.

A katasztrófavédelem felhívja a figyelmet arra: a csapadékos időszak után kiemelten fontos, hogy a lakókörnyezetünkben kialakuló mikrotenyészőhelyeket felszámoljuk. Célszerű a vízgyűjtőként szolgáló kerti eszközöket (virágcserepek, játékok, madáritatók) összegyűjteni, vagy néhány naponta kiüríteni, az esővízgyűjtő hordókat szúnyoghálóval lefedni, illetve az árkokat rendben tartani, hogy hosszabb ideig ne tudjon benne megállni a csapadék.

Ez is érdekelhet...

Rendőrautóval ment óvodába Adrienn

Különleges ajándékot kapott hatodik születésnapjára a püski Tar