Az országban elsőként Mosonmagyaróváron nyílt „Család és KarrierPont” (CSAK) a Flesch Központban. Az elsősorban a nők munkaerő piacra történő visszatérést segítő program az „Együtt a nőkért a családban és a munkahelyen Mosonmagyaróvár térségében” című projekt keretében valósul meg. Ebben együttműködik a Flesch Károly Nonprofit Kft. és a FICSAK – Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete.
Az ország elsőként auditált Család és KarrierPontjának megnyitóján Székely András, a Családbarát Ország szakmai vezetője kiemelte: országos szinten 14 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre erre a programra, amire ez idáig hetvenegyen jelentkeztek. A projekt legfőbb célja, hogy segítse a női visszatérést a munka világába a gyermekvállalás után. Ehhez helyben, a résztvevő civil szervezetekkel, cégekkel, hivatalokkal közös hálózatot alakítanak ki.
Az eseményen Csiszár Péter, a Flesch Károly Nonprofit Kft. ügyvezetője beszélt a Család és KarrierPONT célkitűzéseiről, az eddig végzett munkáról. Mint mondta: a projekt tavaly decemberben indult, azóta a beszerzések és az auditálás folyamata zajlott. Az ügyvezető bemutatta a mosonmagyaróvári CSAK munkatársait, akik a sikeres szakmai előkészületek után mostantól a Flesch Központban várják az érdeklődőket. (Schnitzerné Samu Tímea vezető, Bejczi Kata ügyfélkapcsolati munkatárs, Bencsikné Kardos Anett programszervező munkatárs, Csog Blanka pszichológus tanácsadó, Dr. Kiss Krisztián jogi tanácsadó)
Az iroda ügyfélfogadási ideje hétfőn, kedden, szerdán 12.30-16.30-ig, csütörtök, péntek 8.30-12.30. A tanácsadásokra előzetes bejelentkezés szükséges, ezek a nyitvatartási időn túl is folynak. Bejelentkezni Bejczi Katánál lehet a 30/828-2975-ös, vagy a 06 96 579-707-es telefonszámokon, illetve a csakmosonmagyarovar@gmail.com e-mail címen.
A Család és KarrierPONT egyik fontos célkitűzése, hogy elinduljon a kommunikáció a munkát kereső és munkát kínáló felek között, különös tekintettel a hátrányos helyzetben lévő nőkre. Mindkét oldal számára kínálunk információkat, előadásokat és ősztől képzéseket, workshop-okat, fórumokat. Rendezvényeink, információközlő programjaink célja, hogy beszéljünk a nők helyzetéről, az atipikus foglalkoztatásban lévő lehetőségekről és a családról, mint a társadalom legfontosabb alappilléréről. Az éves programtervben olyan előadások is szerepelnek az atipikus foglalkoztatási formákon és álláskeresésen túl, mint a nyári táborozási lehetőségek, a családkép, a nagyszülők szerepe, a mesék fontossága, vagy a fogyatékos- akár beteg gyermeket, hozzátartozót gondozó családtag segítése. Hasznos és fontos témákat szeretnének körbejárni, információkat cserélni. Az egyik fontos cél, hogy a munka világába való visszatérést segítve olyan kapcsolatokat is segítsenek létrehozni, mint például a generációk találkozása. Sok családban hiányoznak a nagyszülők, és van, ahol pedig az idősek elmagányosodását lenne jó megelőzni. Cél egy olyan kapcsolati hálónak a kialakítása, amelyben aktívan részt vesznek a civil szervezetek, munkáltatók és érdekvédelmi szervezetek képviselői mellett a sajtó képviselői. A CSAK hivatalos megnyitását követően elindul a támogató munkacsoport létrehozása és a már együttműködő partnerekkel való közös gondolkodás, a munkavállalás elérése a célcsoport számára, az új innovatív módszerek bevezetésével.