Megszűnik az ingyenes óvodai- bölcsődei étkezés

Megszűnik az ingyenes óvodai- bölcsődei étkezés

- Kategória: Hírek
illusztráció

A gyermekétkeztetéssel kapcsolatos rendeletét módosította legutóbbi ülésén a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete. Ennek értelmében a jövő évtől húsz százalékkal emelkedik a gyermekélelmezés intézményi térítési díja, valamint megszűnik a mosonmagyaróvári lakcímmel rendelkező gyermekek eddigi bölcsődei és óvodai ingyenes étkeztetése.

Az önkormányzat által biztosított gyermekélelmezés intézményi térítési díját az önkormányzat helyi rendeletben határozza meg. A térítési díj alapja az élelmezés nyersanyagköltségének egy ellátottra jutó napi összege, ez a gyermekétkeztetés nyersanyag-normája. Az intézményi térítési díjakat évenként felülvizsgálta az önkormányzat egészen 2020-ig bezárólag. Ekkor ugyanis a járvány miatt elrendelt vészhelyzet miatt a díjak emelésére nem volt lehetőség egészen ez év júliusáig.

Most azonban ismét a testület elé kerültek az étkezési tarifák. Figyelembe véve a nyersanyagköltségek és a rezsiköltségek további emelkedését, a képviselő-testület az intézményi térítési díjaknál további húsz százalékos emelésről döntött 2023. január 1-jétől. Emellett határoztak arról is, hogy a közös teherviselés érdekében a mosonmagyaróvári lakcímmel rendelkező bölcsődei és óvodai ingyenes étkeztetés rendszerét felfüggesztik.

Immár hatodik éve viseli az önkormányzat minden mosonmagyaróvári lakcímmel rendelkező gyermekek bölcsődei és óvodai ellátásához kapcsolódó étkeztetés költségeit.

Erre a támogatásra a képviselő-testület idei költségvetésben az ingyenes bölcsődei ellátottak vonatkozásában mintegy 5,4 millió forintot, az ingyenes óvodai ellátottak vonatkozásában pedig 15 millió forint közvetett támogatást tervezett be. Az élelmezési nyersanyagköltségek emelkedése miatt a támogatás mértéke várhatóan jelentősen növekedne. Az év első kilenc hónapjának adataiból már látható, hogy 2022-ben a vállalt kötelezettség teljesítéséhez többlet előirányzatra lesz szükség a bölcsőde esetén közel bruttó 1,1 millió, az óvodáknál pedig bruttó 3,9 millió forint összegben.

Amennyiben a testület a jövőben is vállalja ezt a kötelezettséget, akkor a jelenlegi információk alapján a bölcsődék vonatkozásában bruttó 8,4 millió, az óvodák esetén bruttó 26,4 millió forint támogatással számolhatnak. A társadalmi felelősségvállalás és a költségnövekedések közös viselése érdekében a város vezetése javaslatára a testület arról határozott, hogy az ingyenes étkeztetés támogatását ez évben még biztosítják, jövőre viszont mindaddig, amíg az önkormányzat saját bevételeinek alakulása azt nem teszi lehetővé, nem lesz ez a kötelezettségvállalás.

A gyermekvédelmi törvény alapján jogosultak számára továbbra is megmarad az ingyenes étkezés.

 

 

 

Ez is érdekelhet...

Makett kiállítással indul a szezon – Idén ismét Mosonban tartják a Szent István Napokat

„Indul a szezon – Tavaszt várva, nyárra készülve…”