Ismét Mosonmagyaróvárra figyel majd a világ makettező társadalma a hétvégén. Huszonharmadik alkalommal rendezik meg ugyanis a a Mosonshow elnevezésű nemzetközi makett kiállítást és versenyt április 27-én és 28-án az UFM Arénában. Az eseményre eddig több mint harminc országból közel hatszázan neveztek. A rendezvényt ezúttal is számos kísérő rendezvény egészíti ki, így például idén is lesz Gyerkőckatlan és Gasztro Placc.
Óriási összefogás eredménye, hogy huszonharmadik alkalommal is megrendezhetjük ezt az eseményt, amit évek óta már Európa három legnagyobb makett rendezvénye között tartanak nyilván. Évek óta ugyanis az önkormányzattal és a Flesch Nonprofit. Kft-vel közösen szervezik meg, hogy minden gördülékenyen menjen és minden igényt kielégítsen. – hangsúlyozta Egresi András, a Mosonmagyaróvári Makettező Klub elnöke a hétvégi rendezvény kapcsán tartott sajtótájékoztatón. Felidézte, hogy több mint két évtizede egy stúdió kiállítással kezdődött a rendezvény a könyvtárban, majd folyamatosan fejlődve a művelődési központba, ezután a helyi egyetemi karra költöztették a rendezvényt, néhány éve pedig már az UFM Aréna ad helyet Európa egyik legnagyobb méretű ilyen jellegű eseményének.
Egresi András hozzátette: tavaly több mint nyolcszáz makettező kétezernél is több alkotással nevezett a rendezvényre. Idén is hasonló számú versenyzőt várnak, eddig közel hatszázan neveztek, több mint harminc országból. Ám az elmúlt évek tapasztalati szerint az utolsó néhány napban érkezik a legtöbb nevezés. Így várhatóan még a tavalyinál is többen lesznek az idei versenyen. Az eddigieknél is többen érkeznek például Ázsiából. Újdonság az idei évben az SMR támogatásával megvalósuló 24 órás makett építő versenyt. Erre bárki nevezhet és várják még a jelentkezéseket akár előzetesen, vagy szombat délelőtt a kiállítás helyszínén. (http://www.mosonshow.hu) A rendezvény egyébként egész hétvégén ingyenesen látogatható. Az elnök kiemelte: idén különösen nagy a tétje annak, hogy jól sikerüljön a rendezvény, hiszen a makettezők olimpiájának bizottsága is ellátogat az eseményre. Megfelelő elbírálás esetén Mosonmagyaróvár esélyt kap arra, hogy 2020-ban itt rendezzék meg az olimpiát. Erre egyébként Kelet-Európában még került sor.
Idén már negyedik éve nyújt segítséget az esemény megszervezésében a Flesch Nonprofit Kft. Csiszár Péter ügyvezető a sajtótájékoztatón kiemelte: ezúttal is számos kísérő programot szerveznek, ahol például a Gasztro Placc keretében a gasztronómiáé lesz a főszerep, kirakodóvásárral és termelői piaccal várják az érdeklődőket, valamint a Gyerkőckatlan a legkisebbeknek biztosít egész napos programokat, játszóházakkal, légvárakkal, ügyességi játékokkal.
Az eseményen dr. Pető Péter, a megyei közgyűlés alelnöke arról beszélt, hogy a rendezvény jelentős turisztikai vonzerővel bír a térségben. Mint mondta: az idelátogatók nem csak Mosonmagyaróvár, hanem környékének jó hírét is viszik, ami még nagyobb idegenforgalmi érdeklődést generál. Hasonlóan vélekedett dr. Árvay István polgármester is, aki biztosította a szervezőket arról. hogy az elkövetkezendő években is hasonló mértékben támogatja a rendezvényt az önkormányzat. Hozzátette:ez továbbra is elsősorban a makettezők ünnepe marad, ám igyekeznek sokszínű kínálatot biztosítani, ahol minden korosztály megtalálja a számára érdekes és megfelelő lehetőséget.