Bírálták, mégis megszavazták

Bírálták, mégis megszavazták

- Kategória: Hírek, Közélet

Szabó Miklós: „Hatékonyan csak akkor tudunk dolgozni, ha a testületben meglesz a kellő többség”

Noha az ellenzék kifogásolta az alpolgármester jelölt személyét, váratlanul mégis egyhangúlag megszavazta Mosonmagyaróvár önkormányzatának képviselő-testülete a múlt heti alakuló ülésén. Erről és a 63 ezer forintos porszívó napirendi ponttá válásáról is kérdeztük Szabó Miklós polgármestert.

– Az alakuló ülésen egyhangúlag támogatta a képviselő-testület az alpolgármester személyére tett javaslatot, illetve a további előterjesztéseket is. Meglepte ez a szavazati arány?

– Kissé furcsa volt számomra már az is hogy, hivatali elődöm az ülésen azt állította, nem ismerték az alpolgármester személyére tett javaslatunkat. A korábbi egyeztető tárgyalásokon ugyanis többször elhangzott, hogy kit szeretnénk javasolni erre a posztra. Az pedig különösen ellentmondásos, sőt abszurd, hogy bár kétségbe vonták Balázs Endre alkalmasságát, végül mégis egyhangúlag megszavazták az előterjesztést. Ezzel együtt örülök az egyhangú támogatásnak, hiszen így az új alpolgármester számos terhet tud levenni a vállamról. Biztos vagyok abban, hogy jól tudunk majd együtt dolgozni Balázs Endrével. Már a kampány során kiderült, hogy hasonló a gondolkodásunk. Kreatív és jól képzett fiatalember, tele energiával. Sok hasonló adottságú emberre lenne szükség a hazai közéletben.

– A korábbiaktól eltérően ezúttal nem volt napirenden az önkormányzat szervezeti és működési szabályzata, így a leendő bizottságok felállítása sem…

– Az eddigi egyeztetések során a Fidesz-KDNP frakciójával nem jutottunk megállapodásra, ezért csak a legszükségesebb napirendeket vittem a testület elé az alakuló ülésen. Az újabb képviselő-testületi ülésig tovább folytatjuk az egyeztetéseket. Hatékonyan csak akkor tudunk dolgozni, ha a testületben meglesz a kellő többség a döntésekhez. Szeretném, ha ez mielőbb megvalósulna, hiszen ez a város érdeke.

– Némileg elhomályosította az alakuló ülés ünnepi fényét, hogy két porszívó beszerzéséről is döntenie kellett a frissen esküt tett testületnek. Mi indokolta e sajátos epizódot?

– A távozó képviselő-testület még szeptemberi, utolsó döntésével, a szervezeti és működési szabályzat módosításával jelentősen korlátozta a polgármester jogosultságait. Ezek a jogkörök az előző városvezetőt nem csupán a Covid járvány alatti időszakban illeték meg. Az előző testület döntése nyomán a korábbi polgármesteri jogköröket bizottsági, a bizottsági döntéseket pedig testületi hatáskörbe utalták vissza, nehezítve ezzel az új testület munkáját. Ezzel többlet terhet raktak a városháza dolgozóira is, lassítva a városi ügymenet működését. Jó példája ennek az egyik óvoda 63 ezer forintos porszívó beszerzése, amit sajnos sürgősséggel kellett az új testület elé vinnem, noha eddig ilyen ügyekben a polgármester azonnal intézkedhetett. Remélem, hogy az új szervezeti és működési szabályzat elfogadásával a további ilyen méltatlan helyzeteket elkerülhetjük.

– Mik a közeljövő feladatai?

– Folyamatosan egyeztetünk az intézményvezetőkkel, városházi szakemberekkel, civilekkel. Igen gyorsan fel kellett vennünk a fonalat, hogy ne álljon meg a város.  Nagy a várakozás munkánk iránt. Készülünk a közelgő októberi ünnep- és emléknapokra is. A Gyász téren Rákay Philip lesz a szónok. Őt még az előző városvezetés és az ’56-os Egyesület hívta meg a város gyásznapjára.

Ez is érdekelhet...

Karácsonyra bezár a gyermekosztály és a szülészet is a Karolinában

Karácsony két napján nem lesz ellátás a Karolina