Bemutatták a jelölteket – Dr. Árvay István újra indul a polgármesterségért

Bemutatták a jelölteket – Dr. Árvay István újra indul a polgármesterségért

- Kategória: Hírek

Sajtótájékoztatón mutatták be polgármester és képviselő jelöltjeit a Fidesz, KDNP és Nemzeti Fórum helyi vezetői pénteken Mosonmagyaróváron.

Az eseményen dr. Nagy István országgyűlési képviselő, a Fidesz mosonmagyaróvári szervezetének elnöke, Ondré Péter a Mosonmagyaróvári KDNP elnöke és Pető Péter, a helyi Nemzeti Fórum elnöke közösen adtak tájékoztatást a 2024-es önkormányzati választáson indított jelöltjeikről. Elhangzott: a Fidesz helyi szervezete, a mosonmagyaróvári Kereszténydemokrata Néppárt és a Nemzeti Fórum közös döntése nyomán Mosonmagyaróvár polgármesterének a következő ciklusban is dr. Árvay Istvánt ajánlják a választóknak.

Dr. Nagy István kifejtette: dr. Árvay István az egyik legtapasztaltabb képviselő, aki több, mint huszonöt éve vesz részt a város közéletében, az önkormányzati munkában. Olyan tapasztalt városvezető, aki a testületben egységet tudott teremteni. „Az egység mindig erőt jelent és ez az erő az eredményekben is megtestesül. – hangsúlyozta. Az elmúlt tíz évben bővült Mosonmagyaróvár lakosságának létszáma, infrastruktúrája, megújult szinte minden intézménye és fokozott szerepet kapott a zöld megújítás is. Dr. Nagy István elmondta: dr. Árvay István polgármester elmúlt két ciklusban betöltött munkájának eredménye, hogy soha ennyi pénzügyi tartaléka és ilyen erős gazdasági ereje nem volt a városnak, mint jelenleg, valamint ilyen gyors és látványos fejlődés sem volt tapasztalható. Ez mind olyan eredmény, melyet a városlakók is értékelnek. Kiemelte: „Azt szeretnénk, hogy Mosonmagyaróvár továbbra is stabil, sikeres, biztonságos és gazdasági erőtől duzzadó város legyen, ennek garanciája dr. Árvay István.”

Ondré Péter, a Mosonmagyaróvári KDNP elnöke úgy fogalmazott: Mosonmagyaróvár hajóját az elmúlt öt évben viharban kellett kormányozni, komoly inflációs és gazdasági spirálban kellett egyenesben tartani és stabilan vezetni. A jelölőszervezetek egyértelmű és határozott  döntést hoztak amellett, hogy jó és sikeres volt a kormányzás az elmúlt ciklusban.

Pető Péter, a helyi Nemzeti Fórum elnöke arról beszélt, hogy a szervezet büszke arra a munkára, ami az elmúlt másfél évtizedben elvégzett a városvezetés és a kormányzó frakció. A Nemzeti Fórum a KDNP és Fidesz koalíciónak 2021-től egységes része, amely egy dinamikus és folyamatos fejlődést adott a városnak. Az elvégzett képviselői munka a garancia a folytatásra, valamint ennek a polgári értékeket vállaló közösségnek az ereje a biztosítéka is egyben, hogy a jövőben is ugyanilyen intenzitással és eredményességgel fognak dolgozni.

Dr. Árvay István polgármester felidézte az elmúlt 25 évben, 5 ciklusban végzett munkásságának főbb lépcsőit, kiemelt eredményeit és arra hívta fel a figyelmet, hogy mindez nem valósulhatott volna meg, ha nem sikerül az egyetértést, az igazi teremtő munkát megalapozó hátteret kialakítani a képviselő-testületben. Mint mondta: Akkor lehet igazán szépet, jót és nagy fejlődést hozó munkát alkotni, amikor béke és nyugalom van a teljes képviselő-testületben, amely más települések politikai viszonylatait tekintve is kiemelkedő jelentőségű. Hozzátette: ezt a békés, értéket teremtő munkát szeretné a továbbiakban is folytatni.

A jelölő szervezetek a polgármester jelölt után a képviselő-jelölteket is bemutatták. Eszerint a 2024-es helyi önkormányzati választásokon az egyes körzetekben az alábbi jelölteket indítják:

Keszeiné Siklósi Zsuzsanna, Ondré Péter, Németh Sándor, Iváncsics János, Staár Katalin, Szabados Tamás, Muráncsik László, ifj. Csorba Dezső, Frauhammer Csaba, Kránitz László.

Ez is érdekelhet...

„Vezetőként szárnyalni csak másokat emelve lehet”

„Vezetőként szárnyalni csak másokat emelve lehet.” – vallja