Ismét fokozott közlekedésrendészeti akciót tartottak a rendőrök a minap Mosonmagyaróváron és a környék útjain. A cél ezúttal is a balesetek számának visszaszorítása, a szabálytalan, ittas, vagy agresszív vezetők kiszűrése volt. A razziában most is részt vettek a megyei rendőr-főkapitányság motoros járőrei is.
Amint azt Makó László, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője portálunknak elmondta: az akció során kiemelt figyelmet fordítottak az ittas járművezetők, illetve gyorshajtók kiszűrésére, valamint a passzív biztonsági eszközök – biztonsági öv, gyerekülés, bukósisak – használatára. Sajnos ezúttal is több alkalommal kellett intézkedniük a rendőröknek ilyen szabályszegések miatt. Az ellenőrzések továbbá kiterjedtek a motorosokra is. Ennek során egyebek mellett azt is nézték, hogy a kétkerekű vezetője rendelkezik-e az adott kategóriára érvényes jogosítvánnyal. Néhány esetben emiatt is intézkedniük kellett a rendőröknek. Ugyancsak kiemelt figyelmet fordítottak a mezőgazdasági vontatók és munkagépek közlekedésére. Javában tartanak ugyanis a betakarítások. Ennek okán nagy számban vannak jelen az ilyen járművek az utakon, amik sok esetben balesetveszélyes helyzeteket idéznek elő. Az akció során a rendőrök ellenőrizték a mezőgazdasági járművek útvonal engedélyét, műszaki állapotát és a rakomány megfelelő biztosítását is közlekedés biztonsági szempontból.
Makó László hozzátette: örvendetes, hogy az év első felében jelentős mértékben, hatvanhárom százalékkal csökkent a személyi sérüléssel járó balesetek száma a környék útjain. Halálos baleset pedig nem volt az év első hat hónapjában. Mint ahogy olyan személyi sérüléssel járó baleset sem, ahol az okozó ittas volt. A baleseti okok között továbbra is az elsők között szerepel a gyorshajtás és az elsőbbségadás elmulasztása, ezért a rendőrség az elkövetkezendő időszakban is kiemelt figyelmet fordít ezen szabályszegések visszaszorítására.