Öt év után, idén júniusban újból megrendezi a Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyt a Fejes Józsefné Zenei Alapítvány az önkormányzattal közösen Mosonmagyaróváron. Ezúttal is több mint harminc országból jelentkeztek a versenyre.
Tizennegyedik alkalommal rendezik meg 2023. június 4. és 11. között a Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyt. Az esemény névadója a város szülötte, aki a 20. század első harmadának kiváló hegedűvirtuóza volt.
Flesch Károly 1873-ban Mosonban született és 1944-ben Luzernben halt meg. A magyar zenei élet nem nagyon tartotta számon, annak ellenére, hogy zenei munkássága a világ sok országára kiterjedt, élete végéig magyarnak, mosoninak tartotta magát. Hegedűjátékával bejárta a nagy koncerttermeket. Az utókor számára pedagógiai munkásságával vált világhírűvé. Nagyszerű művészek kerültek ki iskolájából. Halálának 50. évfordulóján az emlékét ápoló Fejes Józsefné Zenei Alapítvány hamvait hazahozatta, azóta a mosoni temetőben nyugszik. Flesch Károly emlékére először 1985-ben hirdetett versenyt szülővárosa.
Az idei, tizennegyedik hegedűversenyre ez év júniusában kerül sor. – mondta el Popielek Éva, a Fejes Józsefné Zenei Alapítvány kuratóriumának elnöke. Hozzátette: a versenyen bármely európai ország fiatal művészei részt vehetnek, akik 1993. június 6. és 2003. június 5. között születtek. Indulhatnak a versenyen olyan nem európai fiatalok is, akik legalább 2 éves európai zenei tanulmányt igazolnak.
Az idei versenyre a napokban zárult le a nevezés. Összesen több mint hetvenen jelentkeztek a világ szinte minden részéből. Ez a szám lényegesen meghaladja a korábbi versenyek résztvevőit. Több mint harminc országból érkeznek majd résztvevők az eseményre, nagyon sok nevezés érkezett ázsiai országokból, Európából és a tengerentúlról is. Ez is jelzi a rendezvény színvonalát. Éppen ezért a nehézségek ellenére is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a továbbiakban is megszervezhessék ezt a hegedűversenyt.
Popielek Éva kiemelte: sajnos kevés pályázati forrás áll rendelkezésükre támogatások szerzése érdekében. Próbálnak minden lehetőséget megragadni, hogy előteremtsék ennek a rangos eseménynek a költségeit. Néhány vállalkozás már melléjük állt és felajánlott különböző összegeket, ám továbbra is várják a támogatókat. A cégek mellett magánszemélyek személyi jövedelemadó felajánlásait is szívesen veszik. Az alapítvány szeretné hosszú távon megtartani ezt a rangos eseményt, megőrizve ezzel is Flesch Károly örökségét.
További információ a versenyről a fleschviolincompetition.com oldalon található.
Fejes Józsefné Zenei Alapítvány, 9200 Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc u. 14.
Adószám:19111830-1-08
Számlaszám: 59500179-10004665 Takarékbank Zrt.