A Mosonmagyaróvári Strucc Futóklub május 17-én rendezte meg a XII. Greiner Szigetköz Minimaraton futóversenyt, mely egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Az ország távoli településeiről is sokan érkeztek, továbbá 25 külföldi induló is volt. A hőmérséklet ugyan kedvezett a futóknak, de a szembeszél helyenként kifejezetten erős volt. Elsőként az óvodások álltak rajthoz, hogy 300 métert lefutva érmet és ajándékcsomagot vihessenek haza. Ezt követően 10 órakor indult a 4 és 16 km-es verseny, melyre kizárólag előzetesen lehetett nevezni. A két távon összesen 722-en értek célba, mely rekordlétszám a verseny történetében. Első alkalom, hogy 16 km-en többen indultak, mint 4 km-en. Eljöttek az ország legjobb hosszútávfutói, köztük három olimpikon. Hatalmas küzdelemben a férfiak mezőnyében Kovács Tamás győzött (50:22), a nőknél pedig Kálovics Anikó (1:01:01).
A szervezők minden évben külön díjazzák a legeredményesebb Mosonmagyaróvári versenyzőket. 16 km-en a férfiaknál Takács László (1:00:52, abszolút 6. helyezett), míg a nőknél Kovács Karolina (1:11:46, abszolút 5. helyezett) volt a leggyorsabb. Hagyományokhoz híven, a legidősebb és legfiatalabb versenyzők is ajándékot kaptak. Számos hatvan éven felüli futó teljesítette még a hosszabb távot is, de közülük a 4 km-en induló Kelemen Imréné (67) volt a rangidős, míg a legfiatalabb versenyző a mindössze négyéves Palkovits András, aki szintén 4 km-en ért célba.
2015/10