Amíg a médiumok közül az írott sajtó viszonylag korán magára talált, a televíziózás története 1996-tól datálható. Ugyan történetek már kísérletek a városi kábelhálózat ilyen irányú használatára (a művelődési központ átadása kapcsán néhány kísérleti műsort leforgattak, technikailag az építmény alkalmas volt a hálózatra történő csatlakozásra), azonban a valódi televíziózás a Mosonmagyaróvári Városi Televízió nevéhez kötődött. Ezt a társaságot magántőkéből hozták létre, s 15 év alatt hatalmas fejlődésen ment át. Az önkormányzat hol támogatta, hol nem a műsorkészítést, ennek ellenére színvonalas műhellyé vált az ezredfordulóra. 2000-ig Magyar Ágnes szerkesztésében, irányításával készültek a műsorok, 2000-től 2002 végéig Böröndi Lajos volt a műsorigazgató. Deák János stúdióvezető (tulajdonostárs) technikai tudása volt az aranyfedezet. Híradókat, kulturális magazint, zenei műsorokat készítettek. Az új évezred első évtizedének közepén tulajdonosváltások következtek, egyenetlen színvonal jellemezte, s nevet is változtatott a televízió, LRD néven készített műsorokat. 2009-ben a Vidanet Zrt. a műsor tartalmára hivatkozva eltávolította a televíziót kínálatából.
2010-ben az önkormányzati választásokon a Fidesz- KDNP nyert Mosonmagyaróváron. Önkormányzati akarattal a Flesch Károly Kulturális Központ Nonprofit Kft. Médiacentrum Kft-t alapított, s annak ügyvezető igazgatójául Kelemen Miklóst, a győri Revita Televízió volt igazgatóját nevezte ki. Kiépült az új szervezeti struktúra, s az új televízió megkezdte működését. Egy év múlva Kelemen távoztával a televízió integrálódott a kulturális központ szervezetébe, s fizikailag is beköltözött a kulturális központba.
Még két televíziós kísérletről kell szólni. 2000-ben a város egyik jelentős gazdasági érdekcsoportja Duó Televízió néven hozott létre televíziót, nem titkolva, hogy a gazdasági befolyáson keresztül politikai befolyásra is szert kíván tenni. 2010-ben látva ennek sikertelenségét, megvonta támogatását a tévétől, így az megszűnt.
Héra Televízió néven is indult egy vállalkozás az ezred első évtizedének végén, ez 2011-ben megszűnt.
(Részlet a Város az utak találkozásánál munkacímet viselő Mosonmagyaróvár monográfiából. A kiadvány megjelenésre vár.)
2016/2