Mosonmagyaróvári KC – Fehérvár KC: 19-21 (7-12)

Mosonmagyaróvári KC – Fehérvár KC: 19-21 (7-12)

- Kategória: Egyéb

Vereséggel zártak a kézilabdázók Mosonszolnok – NB I-es mérkőzés

December 30. 400 néző. V.: Heim, Kiss.

MKC: Szemerey – Knedliková 1, Dajka 3, Tóth G. 2/1, Dombi 5, Gyimes 2, Hajtai 2. Csere: Schneck (kapus), Kurucz 3, Bardi, Élő, Kopecz, Gerhéth, Kiss K., Puhalák 1. Edző: Róth Kálmán.

FKC: Kiss É. – Csáki 3, Hajdúch, Bogosavijevic 3, Horváth B. 2, Tilinger8/3, Kazai 2. Csere: Emberovics 1, Mayer Sz. 1, Ishitate 1, Becséri. Edző: Bakó Botond.

Hétméteresek: 3/1, illetve 4/3. Kiállítások: 2, illetve 10. perc.

Végig fölényben játszottak a fehérváriak, a Mosonmagyaróvár 1-3 után egy ízben még tudott egyenlíteni. Ezt követően azonban már nem volt kétséges a mérkőzés, s a Székesfehérvár győzelme.

Róth Kálmán, a mosonmagyaróváriak edzője szerint elszívta az energiát az is, hogy ebben az évben már harmadszor kellett csapatot építeni, s szerinte az ellenfél jó játékát a sok hibával játszó Mosonmagyaróvár nem tudta ellensúlyozni.

Bakó Botond, a Fehérvár KC edzője elégedett az eredménnyel, bár szerinte mindkét csapat játszott már ennél sokkal jobban.

– Úgy tervezem, a tavaszi szezonban még Mosonmagyaróváron játszom – nyilatkozta Tóth Gabriella, aki a magyar női kézilabda válogatott egyik legjobbja volt az idén.

Fotók: M.T.

2015/1

Ez is érdekelhet...

Ne vásároljunk, vagy béreljünk meggondolatlanul élő nyulat húsvétra!

Húsvét közeledtével a felelős állattartásra, ezen belül különösen