Megújul a víztorony – A városlakók véleményét is kikérték az új külső megtervezéséhez

Megújul a víztorony – A városlakók véleményét is kikérték az új külső megtervezéséhez

- Kategória: Egyéb

Teljesen megújul az idei évben Mosonmagyaróvár egyik ikonikus jelképének számító építmény, a víztorony. A beruházást hetven százalékban támogatja az állam, amit pályázaton nyert el az Aqua Kft.

A Városközpontban lévő ötven méter magas létesítmény a város szinte minden pontjáról látható. A víztorony két év alatt – 1982-ben és ’83-ban – épült meg. A teljes egészében acél szerkezetű tornyot a kiegyenlített vízellátás és a megfelelő nyomás biztosítására építették. A helyszín kiválasztása sem volt véletlen, hiszen a közvetlen közelében, a Városközpontban épültek a panelházak. Korábban nem volt víztornya a városnak, a tízemeletes toronyházakba nyomásfokozó szivattyúk segítségével juttatták fel a vizet a legfelső szintre is. A város bővülése és a biztonságos vízellátás szükségessé tette a műtárgy építését. A torony kétezer köbméter vizet képes tárolni. Jelenleg átlagosan napi 9 ezer köbméter a fogyasztás, ami azt jelenti, hogy naponta többször is cserélődik a tározó teljes tartalma.

A létesítmény utolsó nagy felújítására 1995-ben került sor, ami során teljesen letisztították a felületét, majd kívül belül új bevonatot kapott. A működése ugyan biztonságos, ám mára ismét megérett a felújításra. – magyarázza Csapó Imre, az Aqua Kft. ügyvezetője. Elmondta: a víztorony felújításának költségei meghaladják a cég anyagi lehetőségeit, ezért pályázati forrást kerestek a beruházáshoz. A kormány az elmúlt évben írt ki pályázatot a vízi közmű létesítmények felújítására, korszerűsítésére. A társaság ezen nyert el támogatást a víztorony rekonstrukciójára, ami a teljes költség hetven százalékát fedezi.

Az ügyvezető kiemelte: a víztorony statikailag megfelelő állapotú, ám az elmúlt közel huszonöt év során már megérett a felújításra. A munkálatok során szakemberek a létesítmény külső és belső felületkezelését végzik el, valamint technológiai korszerűsítésre is sor kerül. A kivitelezés a tervek szerint tavasszal kezdődik és az év második felében fejeződik be. Csapó Imre hozzátette: a beruházás során azokban a hetekben, amikor a szakemberek a víztérben dolgoznak, nem működik majd a víztorony. A megfelelő szolgáltatást azonban ebben az időszakban is speciális szivattyú rendszerrel biztosítani tudják, ennek ellenére esetleges üzemzavar, csőtörés esetén előfordulhat némi nyomásingadozás. Igyekeznek azonban mindent megtenni annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járjon a felújítás. Éppen ezért például a víztérben történő munkálatokat elsőként, még a tavasz elejére ütemezik, ekkor ugyanis lényegesen alacsonyabb a vízfogyasztás, mint a nyári időszakban. A műtárgyon minden mobilszolgáltató adatátviteli berendezése megtalálható, a munkavégzés feltétele, hogy ezeknek folyamatosan működniük kell, így az internet- és telefonszolgáltatás zavartalan lesz.

Az ügyvezető elmondta: a felújítás előkészítése során a mosonmagyaróváriak kreativitását hívták segítségül egy pályázat kiírás keretein belül, hogy a víztorony az itt élők közös igényei, elképzelései alapján alakuljon ki. Az elmúlt hetekben felhívást tettek közzé ennek érdekében, amire számos ötlet, javaslat érkezett. Mindezek figyelembevételével tervezik meg a víztorony külső színét (színeit), az elképzelések közt szerepel komplex megvilágítás kialakítása, sőt egy közösségi tér létrehozása is.

 

Ez is érdekelhet...

Újra összvárosi ügy legyen!

Évtizedeken keresztül megbélyegzett, elzárt, bűnös város volt Mosonmagyaróvár