Hivatalosan is átadták pénteken a Napraforgó Bölcsődét Mosonmagyaróváron, ami kormányzati támogatásból valósult meg az elmúlt hónapokban.
A 264 millió forintos beruházás során huszonhat új férőhely jött létre, két csoportszobával. Az építkezés folyamán a kivitelezők a környezetbarát és energiatakarékos megoldásokat tartották szem előtt, ezért napelemeket és hőszivattyút telepítettek.
Az ünnepélyes átadáson dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a most megépült új bölcsőde a jövőt jelképezi, a város jövőjét alapozza meg. Kiemelte: jó látni, hogy Mosonmagyaróváron a város gazdasági fejlődésével együtt az intézményrendszer is korszerűsödik. Nagy léptekkel épülnek a városban az új lakóparkok, telepednek le az új vállalkozások, így megnő az igény az intézményrendszer bővítésére is.
Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak azért a támogatásért, melyből az utóbbi időszakban számos bölcsőde épülhetett meg a térségben. Hozzátette: Mosonmagyaróvár további, szép ívű városfejlesztés előtt áll, az elkövetkezendő ciklusban várhatóan 2,6 milliárd forintos fejlesztések, valamint további 900 millió forint értékű gazdaságfejlesztés valósulhat meg.
Dr. Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere arról beszélt, hogy a város bölcsődéiben korábban hosszú volt a várólista, az utóbbi évek fejlesztései azonban sokat javítottak ezen a helyzeten. Ez köszönhető a kormányzati támogatásoknak, aminek eredményeként nem csupán Mosonmagyaróváron, hanem a környező településeken is bővült a bölcsődei kapacitás, így jelenleg megszűntek a várólisták az intézményben.
Radányi Zoltánné, a Mosonmagyaróvár Egyesített Bölcsődék Intézménye intézményvezetője a város és a családok nevében mondott köszönetet a városvezetőknek, kivitelezőknek.