Zsúfolt utak és akadozó hulladékszállítás

Zsúfolt utak és akadozó hulladékszállítás

- Kategória: Közélet

A városi közlekedés problémája, a belső migráció okozta gondok, az esővíz elvezetés és a hulladékszállítás is szóba került napirend előtt a mosonmagyaróvári képviselő-testület legutóbbi ülésén.

Mikor lesz végre elkerülő út Mosonmagyaróváron? – tette fel a kérdést napirend előtt Szabó Miklós a képviselő-testület legutóbbi ülésén. A képviselő kifejtette: a város gazdasági fejlődésével együtt a gépjármű állomány is drasztikusan növekedett, amitől mára túlterhelté vált Mosonmagyaróvár úthálózata. Szabó Miklós szorgalmazta az elkerülő mielőbbi megépítését, amihez kérte a térség országgyűlési képviselője, dr. Nagy István agrárminiszter lobbi tevékenységét is. A városatya felvetette továbbá a belső migráció okozta problémák mielőbbi kezelését. Mint mondta: három éve javasolta munkacsoport felállítását ez ügyben, aminek feladata lett volna egy probléma térkép elkészítése, majd ez alapján a megoldások kidolgozása. Ebben a kérdésben azonban máig nem történt előrelépés.

Dr. Árvay István kifejtette: hosszú távú megoldásért kiált mindként téma, amit a képviselő felvetett. Elmondta: Mosonmagyaróvár esetében nem klasszikus elkerülő út megépítése szükséges, hiszen a forgalom jelentős része nem átmenő. Ezen forgalom szabályozására már készültek tervek, amik kivitelezése az elkövetkezendő évek feladata. Emellett a tehermentesítő út megvalósítása is folyamatosan napirenden van, amivel a tranzit forgalmat terelnék el a városból. Ennek része a Kenyérgyári úti felüljáró megépítése, illetve az új autópálya csomópont létesítése, ami állami forrásból valósulhat meg az elkövetkezendő időszakban. A polgármester hozzátette: ezekből is látszik, hogy a lobbi tevékenység eddig is működött és remélik, hogy a továbbiakban ez csak erősödni fog.

Dr. Árvay István elmondta: a hivatalos statisztika szerint mintegy 32 ezer ember él a városban, ez a szám az elmúlt években nem sokat változott. A probléma azzal a láthatatlan tömeggel van, akik hivatalosan nem jelentkeztek be Mosonmagyaróvárra. Az elkövetkezendő időszak feladata, hogy számukra is feltételeket teremtsenek, hogy letelepedhessenek a városban. Ezt szolgálják például a jelenleg is zajló nagymértékű lakásépítések.

Dr. Kovács Tamás napirend előtt a csapadék elvezető rendszer hiányosságit vetette fel. Mint mondta: nagyobb esőzések alkalmával a város több pontján alakulnak ki problémás helyzetek. A legnagyobb gond a Móra-lakótelepen jelentkezik, ahol az alacsonyabban fekvő területeket szinte teljesen beborítja az esővíz. A szocialista képviselő szólt továbbá a hulladék szállítás problémáiról, az elmúlt időszakban ugyanis több területen kimaradt egy-egy szállítás.

Dr. Árvay István elmondta: sajnos valós a csapadékvíz elvezetéssel kapcsolatos probléma. Igyekeznek mindent megtenni ennek megoldása érdekében. Éppen ezért a Móra-lakótelepen hamarosan induló parkoló bővítés során a csapadékvíz szikkasztók tisztítására és mélyítésére is sor kerül. Első ütemben huszonnyolc parkolóhelyet alakítanak ki a zöldfelület rovására, amihez az érintett lakók hozzájárulásukat adták.

A hulladékszállítás problémáival kapcsolatban a polgármester kijelentette: nem volt ember, aki elvigye a szemetet. A szolgáltató egyre súlyosabb munkaerőhiánnyal küzd. A folyamatosan csökkenő létszámmal nem bírták a feszített szállítási tempót. Éppen ezért a társaság külső munkaerőt vett igénybe. Azóta az ütemezett szállítás helyreállt.

Ez is érdekelhet...

Rendőrautóval ment óvodába Adrienn

Különleges ajándékot kapott hatodik születésnapjára a püski Tar