Újévköszöntő a Tengrivel

Újévköszöntő a Tengrivel

- Kategória: Közélet

206. január 16-án sok szeretettel várunk mindenkit újévköszöntőre a mosoni strand után a színpad melletti “Csikuszon”. Kötött programok nincsenek, akit érdekel saját őseinek élete, szokásai, tehát a magyar őstörténet, az íjászat, a hagyományos ételek, az autentikus népzene vagy az abból építkező nemzeti zene, no meg szereti a forralt bort, jöjjön közénk! Elegendő számú jelentkező esetén őstörténeti vetélkedővel egybekötött íjászversenyt rendezünk. Már előző napon felállítjuk a jurtát, és délelőtt 10 órától várjuk az érdeklődőket. A nap végén pedig vendégül látunk mindenkit egy vacsorára, mely bográcsban készült, hagyományos étel lesz. Ha pedig valaki ki akarja próbálni, hogy milyen télen egy jurtában tölteni az éjszakát, arra is lehetőség van, de takarót, hálózsákot hozzon magával.

Iskolás csoportokat is várunk rendhagyó történelemórára, előzetes programegyeztetéssel. Kérünk mindenkit, hogy időben jelentkezzen be, legkésőbb január 13-ig, az alábbi elérhetőségeken: Bognár Árpád elnök (0630 411 4038), Kovács Margit titkár (0630 210 5211), tengri@ka­belnet.hu

2016/1

Ez is érdekelhet...

Húsvétkor is figyeltek a közlekedési szabályok betartására

Fokozott közlekedési  ellenőrzést tartottak a rendőrök a húsvéti