Többletforrással megvalósul a városi tanuszoda

Többletforrással megvalósul a városi tanuszoda

- Kategória: Hírek, Közélet

Kormányzati támogatással, mintegy egymilliárd forintból épül tanuszoda Mosonmagyaróváron, a Városközpontban. A munkaterületet még 2020. év végén adták át a kivitelezőnek. Az eredeti tervek szerint 2022. tavaszára készült volna el a létesítmény, ám a költségek emelkedése nagyban átírta ezt a határidőt. A kormány az elmúlt év végén szavazott meg többletforrást a beruházáshoz.

A néhány éve indított állami tanuszoda építési program célkitűzése, hogy Magyarországon minden gyermek tanuljon meg úszni legkésőbb az általános iskola alsó tagozatában. Ehhez létesítményekre is szükség van, aminek jegyében már évek óta tart ez program országszerte. Ennek eredményeként gazdagodhat Mosonmagyaróvár is egy tanuszodával.

Az eredeti tervek szerint a tanuszoda megvalósítása több mint 1 milliárd forintba került volna, amit teljes egészében az állam finanszíroz. Az ehhez szükséges 3200 négyzetméteres ingatlant az önkormányzat 2017-ben alakította ki és adta át az államnak. Az uszodában egy tíz és egy huszonöt métereses medencét hoznak majd létre.

A Fácános utcában lévő munkaterület átadására még 2020. év végén került sor. Az eredeti tervek szerint 2022. március végére el kellett volna elkészülnie az uszodának. A beruházás kivitelezését azonban átírta és hátráltatja, hogy az építőanyag árak és egyéb költségek az elmúlt időszakban igencsak megdrágultak.  Emiatt korábban módosították a befejezés dátumát és többletforrást is megítélt a kormány a létesítmény befejezéséhez.

Amint azt dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője érdeklődésünkre elmondta: az elmúlt időszak történései – járványhelyzet, majd az energiaárak drasztikus emelkedése – sajnos erre a beruházásra is kihatással voltak. A lényegesen megnövekedett költségek miatt a kivitelező nem tudta vállalni az eredeti áron a tanuszoda megépítését. Emiatt az elmúlt hónapokban ideiglenesen leállt az építkezés. A kormány érzékelve a problémát, az elmúlt év végén mintegy 300 millió forint többletforrásról döntött a mosonmagyaróvári tanuszoda megépítéséhez.

Hozzátette: jelenleg zajlanak az egyeztetések a jelenlegi kivitelezővel, hogy az új anyagi konstrukcióban folytatni tudja-e az építkezést. Amennyiben nem, akkor új kivitelezőt kell keresni. Ám az közbeszerzési eljárások miatt tovább húzódhat a kivitelezés. Így is legkésőbb 2024. márciusában átadják az uszodát.

Ez is érdekelhet...

Környezetvédelmi díjjal ismerték el a Vackor Óvodát

A „Mosonmagyaróvár Város Környezetvédelméért” díj átadásával kezdődött az