Piaristák nyomában a Felvidéken

Piaristák nyomában a Felvidéken

- Kategória: Hírek, Közélet

A mosonmagyaróvári Piarista-iskola 7. osztályos diákjai a Határtalanul! program keretében felejthetetlen 3 napot tölthettek a Felvidéken a közelmúltban.

A program egyik célja az volt, hogy meglátogassák a még mai is működő piarista intézményeket, illetve olyan emlékhelyeket, melyeknek piarista kötődésük van.  „Idegenvezetőjüktől”, Vereb Zsolt atyától, rengeteg információt szerezhettek a piaristák felvidéki múltjáról, a szerzetesrend történetéről.
A program másik nem titkolt célja pedig az volt, hogy élő kapcsolatot tartson az iskola az ottani magyar diákokkal. Így látogatták meg Szencen, a már testvériskolájuknak mondható Szenci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában tanuló diákokat, tanárokat.                                                A Felvidék ezer szállal kapcsolódik a magyar történelemhez, ezt tapasztalhatták többek között a bajmóci várban, ahol megpihenhettek Hunyadi Mátyás kedvenc fája alatt, vagy Selmecbányán, ami a magyar királyság legfontosabb bányavárosa volt egykor. A Zobor-hegy lábánál fekvő Nyitrán pedig Szent István, Szent Imre, Szent László és IV. Béla szobra alatt pihenhettek meg egy kicsit. Alsóbodokon szentmisén vettek részt, majd Esterházy János sírjánál a mártírsorsú magyar politikus égi közbenjárásáért imádkoztak.                                                                                                           A három nap során jártak még Tallóson, Deákiban, Léván, Trencsénben, és Privigyén.   Az élményekben gazdag programok, a rengeteg értékes és érdekes információ, mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy erősítsék a diákok piaristákhoz, és nemzetünk múltjához való kötődését.

Ez is érdekelhet...

Diplomaátadó a mosonmagyaróvári egyetemi karon

A Széchenyi István Egyetem nyári diplomaátadóinak első ünnepségét