Nem változtak a parkolási tarifák januártól Mosonmagyaróváron. – mondta el portálunknak Tóth László, a Városüzemeltető és Fenntartó parkolási csoportjának vezetője.
Hozzátette: eredetileg úgy volt, hogy emelkedhetnek a díjak az új évben, erről még 2020. decemberében született önkormányzati döntés. A tarifák ugyanis már több mint tíz éve nem változtak. Ezt az emelést azonban már akkor egy kormányrendelet felülírta, miszerint a veszélyhelyzet ideje alatt nem növekedhetnek a díjak. A veszélyhelyzetet közelmúltban ismét meghosszabbították 2022 nyaráig, így addig biztosan nem lesz díjváltozás. Ám amennyiben megszűnik a veszélyhelyzet, úgy a parkolási díjak júliustól több mint tíz év után először emelkedhetnek. Amennyiben ez így is történik, nem érinti a drágulás azokat, akik már megvették az éves parkoló bérletet. Abban az esetben kell különbözetet fizetni, ha gépjármű csere miatt cserélik a bérletet. tette hozzá.
Tóth László elmondta: a tavalyi éves bérletek érvényessége január 15-én lejár, addig azonban még használhatják az autósok ezeket a kártyákat. Az ügyfélszolgálati irodában felkészültek a bérletváltás év eleji rohamára, hogy elkerüljék a fennakadásokat. A tapasztalatok szerint évről évre egyre többen vásárolnak éves bérletet. Akik rendszeresen használják a fizető várakozóhelyeket, belátják, hogy ez a leggazdaságosabb megoldás. Több féle bérlet típus közül választhatnak, az ügyfélszolgálaton segítenek megtalálni azt a fajtát, ami a legelőnyösebb és gazdaságosabb lehet egy-egy autó tulajdonosnak.
A csoportvezető elmondta: az eredeti tervek szerint az év első napjától fizetőssé vált volna a Flesch Központ melletti parkoló. Erről azért született döntés, mert az ingyenes parkolással szinte folyamatosan káosz alakul ki a frekventált városrészekben, így itt is. Ez a parkoló délutánra szinte mindig teljesen megtelik a környék lakóinak autóival. Ezért határozott a város arról, hogy az idei évtől a nap huszonnégy órájában fizetős lesz a várakozás ezen a területen. Sorompós rendszerrel felügyelik majd a rendet. Külön kapun zajlik a ki és beléptetés. A rendszer kiépítése azonban több időt vesz igénybe. A kivitelezőkkel a szerződést már megkötötték, jelenleg a szükséges eszközök beszerzése zajlik. A tervek szerint a tavaszi időszaktól már működik majd a rendszer.
Tóth László hozzátette: a magyaróvári belvárosba érvényes behajtási engedélyek kiadását is csoportjuk végzi. Ezen jogosultságok érvényessége január végén jár le, míg az oszlopnyitó kártyák február közepéig érvényesek. Ezen engedélyek tarifája sem változott tavaly óta sőt, a jövőben sincs is tervben a díjak emelése. Ennek megfelelően a lakossági behajtási engedély éves díja 1270 forint, míg az oszlopnyitó kártya tarifája 2540 forint továbbra is.
A csoportvezető hozzátette: számos lakossági bejelentést kaptak azzal kapcsolatban arról, a Templom utcában sokan kijátszák a behajtási tilalmat oly módon, hogy az egyirányú utcában a forgalommal szemben hajtanak be. Az utca végén ugyanis nincsenek süllyedő oszlopok. A társaság vizsgálja annak lehetőségét, miként tudnának gátat szabni az ilyen jogsértéseknek.