Lényeges mértékben csökkent a személyi sérüléssel járó balesetek száma az idei év első negyedében a mosonmagyaróvári és környéki utakon. A balesetei okok között még mindig első helyen szerepel az elsőbbségadás elmulasztása.
Összességében tizenhárom százalékkal csökkent a személyi sérüléses közlekedési balesetek száma az első negyedévben az előző év hasonló időszakához képest Mosonmagyaróváron és a környékén. Amint azt Makó László alezredestől, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetőjétől megtudtuk: örvendetes, hogy ebben ez időszakban nem történt halálos kimenetelű baleset a környék útjain. Ráadásul tizenhárommal kevesebben sérültek meg ebben az időszakban. Ugyancsak pozitívum, hogy személyi sérüléssel járó balesetet nem okozott ittas vezető ebben az időszakban. Ezzel szemben az elmúlt évben már három ilyen eset is történt.
Az alezredes kiemelte: a baleseti okok között sajnos még mindig első helyen áll az elsőbbségadás elmulasztása. Ezt követi a gyorshajtás, ami miatt balesetek közel harmada következik be. Bár a tavalyi adatokhoz képest harmadával kevesebb volt az ez okból bekövetkezett balesetek száma. A legtöbb karambolt továbbra is a személyautók vezetői okozzák, ebben a rangsorban második helyen pedig a kerékpárosok állnak. Érdekes statisztikai adat továbbá, hogy a legtöbb baleset dél és este 6 óra között következik be.
Makó László hangsúlyozta: a balesetek megelőzése érdekében továbbra is gyakorta tartanak fokozott ellenőrzéseket. Kiemelt figyelmet fordítanak a gyorshajtók kiszűrésére, ennek érdekében a környéken több útszakaszon tartanak olyan sebesség ellenőrzést, ahol a kisebb mértékű sebesség túllépés esetén is megállítják a szabályszegőket és helyszíni bírságot szabnak ki velük szemben. Emellett különös figyelmet az elsőbbségi jog megadásra is, főként a kijelölt gyalogátkelőhelyeken, illetve a jelzőlámpás csomópontokban. Ugyancsak figyelik a rendőrök a passzív biztonsági eszközök – biztonsági öv, biztonsági gyerekülés, bukósisak – használatát is. Ez azért fontos, mert egy esetleges ütközés során használatukkal nagyban csökkenthető, vagy akár elkerülhető a bekövetkező sérülés foka.