Immár ötödik alkalommal rendezte meg a győri Arrabona Légvédelmi Rakétaezred nyitott kapuk elnevezésű rendezvényét óvodások, általános és középiskolások számára.
Az Őzikés Óvoda Mókus és Pöttyös labda csoportja első ízben vendégeskedett a piros sapkásoknál.
Az ovisok megtanultak tisztelegni, a „Menetel az ezred, döng a lépés . . . ” dallamára menetelni. Ezt az igazán katonás dalt még a „kiképző” őrnagy bácsi is együtt énekelte az ovisokkal. A tábori sátorban elköltött tízórai után torna következett sok-sok érdekes feladattal, kötélhúzással, és miután elkészültek a harcias arcfestések is, lehetett lézeres puskával lőni, az őzikések megmászhatták a katonai járműveket, majd a délelőtt végén igazi kommandós bemutató következett az alakuló téren, száguldó terepjárókkal és puskaropogással.
(Képünkön az Őzikés Óvoda Mókus csoportjának „kiskatonái” az Arrabona Rakétaezred harci járműve előtt.)
Kovácsné Puskás Katalin óvónő
2015/11