Az átlagosnál is lényegesen gyengébb szezonra számítanak idén a turizmusban Mosonmagyaróváron és a Szigetközben. Noha az idegenforgalom június közepén beindult, a vendégek száma elmarad a szokásostól.
Egy a közelmúltban végzett országos kutatás szerint az emberek mintegy negyven százaléka tervezi az idei nyáron, hogy elutazik valahova. Eszerint az elmúlt évekhez képest közel húsz százalékkal kevesebben készülnek nyaralni. Ráadásul a felmérés szerint a tartózkodások időtartama is rövidül. – magyarázza Gráfi Szabolcs, a Szigetköz Turizmusáért Egyesület elnöke. Hozzátette: ez nagyrészt annak tudható be, hogy a járványhelyzet miatt sokaknak a tavaszi időszakban elfogyott az éves szabadsága, valamint anyagi nehézségekre is visszavezethető. Ennek ellenére jelenleg a Szigetközben és Mosonmagyaróváron jó kihasználtsággal üzemelnek a szálláshelyek, ám ez elmarad az elmúlt évek átlagától. Főként a tavalyi adatokhoz képest nagy a visszaesés, hiszen az elmúlt évben mintegy tizenöt százalékkal bővült a turizmus Mosonmagyaróváron. Tavaly több mint 136 ezer vendégéjszakát töltöttek el a városban a turisták. Kiváló lendületben volt az idegenforgalom. Ezt a lendületet állította meg a járvány. Június közepéig gyakorlatilag teljesen leállt a turizmus, a korábbi foglalások szinte mindegyikét lemondták. Ezt követően indult csak be a szezon. Ezt a néhány hónapos kiesést nagyon megérezte az ágazat.
Az elnök elmondta: eddigi tapasztalatok alapján némileg erősödött a belföldi turizmus a térségben, de még mindig a külföldi vendégek vannak többségben. A szálláshelyek kihasználtsága mintegy hetven százalékos, ami több mint tíz százalékkal rosszabb a korábbi éveknél. A magasabb kategóriájú, négy csillagos szállodák, illetve a magán szálláshelyeket, családi panziókat keresik inkább a vendégek. Július elején ismét beindult a fogászati turizmus és a térség két termálfürdője is megnyitott. Az eddigi tapasztalatok szerint a fürdők számára sem jó az idei szezon, a járványhelyzet mellet az elmúlt hónap közepéig az időjárás sem kedvezett a strandoláshoz. A foglalásokból látszik, hogy a külföldiek részéről erős a bizalom Magyarország irányába. A legtöbben Csehországból jönnek ide nyaralni, őket követik a németek, majd az osztrákok. A korábbi években az osztrák vendégek voltak többen. A szálláshelyek üzemeltetőinek beszámolói szerint szinte teljesen elmaradtak az átutazó vendégek, vagy az olyan turisták akik egy-egy napot töltöttek el Mosonmagyaróváron és a környékén. Az elmúlt hetek járvánnyal kapcsolatos híradásai miatt nagyobb számban mondták le korábbi foglalásaikat a vendégek. Mindezek ellenére az ágazat szereplői bizakodóak, ám egyben óvatosak is. Abban azonban mindenki egyetért, hogy az idei szezon lényegesen gyengébb lesz a korábbi éveknél. Gráfi Szabolcs hozzátette: a térség idegenforgalmának fellendítése érdekében a Szigetköz Turizmusáért Egyesület imázs filmet készíttetett a desztinációról, melynek segítségével online csatornákon keresztül népszerűsítik belföldön a Szigetközt és Mosonmagyaróvárt.
A járvány miatt kialakul helyzet érezteti hatását a mosonmagyaróvári Flexum Termál & Spa fürdőben is. Amint azt Rongits Attila, fürdővezető lapunknak elmondta: az év első felében negyedéves bezárásra kényszerültek. Ez idő alatt sikerült szinte teljesen befejezni a két éve elkezdett teljes rekonstrukciót. Elkészült a „gyermekvilág”, az egyik gyógymedence és számos egyéb fejlesztést hajtottak végre. Már csupán a második gyógymedence kialakítása van hátra, ami a tervek szerint őszre elkészül. Számos pozitív visszajelzést kapnak folyamatosan a felújított fürdőről. A fejlesztések ellenére a vendégek száma jelentős mértékben csökkent a járványhelyzet miatt. Elsősorban a külföldi, nagyobb létszámú csoportok maradtak el szinte teljesen. Egyre népszerűbb viszont a helyiek körében a fürdő, sokan használják ki a mosonmagyaróváriak számára biztosított kedvezményes belépőt.
Hasonló visszaesésről számolt be érdeklődésünkre Szirtl György, a rajkai Aranykárász kemping tulajdonosa is, aki a szálláshely kiadás mellett vízitúrázással, kenuk bérbeadásával is foglalkozik. Mint mondja: a járvány kezdetén tömegesen érkeztek a korábbi foglalások lemondásai és június közepéig szinte egyáltalán nem voltak vendégek. Elmaradtak az előző években már rendszeressé vált erdei iskolák, osztálykirándulások is. Már látszik, hogy az idei szezon lényegesen gyengébb lesz a megszokottnál. A vendégek inkább csak az apartmanokat keresik, a kempingben csaknem felére esett vissza a forgalom az előző évekhez képest. Elmaradtak a korábban jellemző nagyobb létszámú vízitúrák is, kisebb baráti társaságok, családok jönnek csak, ám ők is csupán rövidebb, egy-két napos túrákra.