Kerpely Kálmánra emlékezünk

Kerpely Kálmánra emlékezünk

- Kategória: Közélet

75 éve, 1940. június 14-én halt meg Budapesten Kerpely Kálmán mező­gaz­dász. Oravicabányán született 1864. október 11-én. Középiskoláit Selmecbányán végezte. Ezt követően a keszthelyi gazdasági tanintézetben (1881-1884), majd a Halle-Wittemberg-i egyetemen (1889-1890) tanult. Keszthelyen, 1892-től Debrecenben volt a gazdasági tanintézet tanára, ez utóbbinak 1897-től igazgatója. Az 1907-1908-as tanévre nevezték ki a Magyaróvári Gazdasági Akadémia igazgatójának, ahol szervezőkészségével, tapasztalataival az ott kialakult kedvezőtlen helyzetet rendezte. Ezután ismét Debrecenben tanított, 1908-1913 között igazgató volt, 1920 és 1935 között a budapesti egyetem közgazdaságtudományi karán illetve a műegyetemen volt a növénytermesztés tanára. 1935-ben nyugdíjazták. Ő volt 1898-ban a debreceni Magyar Dohánykísérleti Állomás létrehozója, később 1920-ig igazgatója. Fő kutatási területe a dohánytermesztés volt, de nagy eredményeket ért el egyéb növények termesztésében és a trágyázás területén is. 1922-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, tagja volt az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek (1916-tól), a Mezőgazdasági Kísérletügyi Tanácsnak (1920-tól).

2015/11

Ez is érdekelhet...

Megalakult a képviselő-testület

Alakuló ülését tartotta a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete szerdán