Jótékonykodásra is nevelnek

Jótékonykodásra is nevelnek

- Kategória: Közélet

Fontos szerepe van a karitatív tevékenységnek és a társadalmi szerepvállalásnak a gyermekek nevelésében a mosonmagyaróvári Pillangó Óvodában.

Ennek jegyében rendszeresen vesznek részt különféle jótékonysági akciókban. Évek óta szoros az együttműködés a Pillangó Óvoda és a mosonmagyaróvári Rotary Club között. Legutóbb például a tavalyi év végén az intézmény – ez előző esztendőkhöz hasonlóan – részt vett az adománygyűjtésben és csaknem száz doboznyi ajándékot juttattak el a szervezeten keresztül a rászorulóknak. A Rotary Club helyi csoportja szerint is nagyon fontos, hogy a gyerekek már egészen kiskorukban találkozzanak a karitatív szellemiséggel. Ezért is tartják nagyszerűnek, hogy az óvoda nagy hangsúlyt fektet erre a szemlélet formálásra.

A Pillangó Óvoda vezetőségének kiemelt célja, hogy a továbbiakban is nagy hangsúlyt fektet a karitatív tevékenységre és az előző évekhez hasonlóan idén is részt vesznek – a gyerekek bevonásával – a jótékonysági akciókban.

Ez is érdekelhet...

Óvártej: 5,6 milliárdos beruházással új csarnok, szennyvíztisztító telep és biogáz üzem létesült

Mintegy 5,6 milliárd forintos beruházással valósult meg az