Hetvenkét fa és amfiteátrum a Zsidanits-parkban

Hetvenkét fa és amfiteátrum a Zsidanits-parkban

- Kategória: Közélet

Ünnepélyes keretek közt avatták fel péntek délután a megújított Zsidanits-parkot Mosonmagyaróváron.

Az eseményen dr. Árvay István polgármester kiemelte: ez a terület hosszú ideje elhanyagolt volt, közösségi térként egyáltalán nem lehetett használni. A környezetében az elmúlt években megvalósult fejlesztéseket – az UFM Aréna építését – követően egyértelmű volt, hogy parkot is rendbe teszi az önkormányzat. A mintegy 50 millió forintos beruházás során egy kisebb amfiteátrumot építettek, ami találkozóhelyként, közösségi térként szolgálja majd az itt élőket. Emellett hetvenkét lombos fát és ezerötszáz évelő növényt ültettek a parkba, valamint automata öntözőrendszert is kiépítettek a területen. A polgármester hozzátette: jövő tavaszra usb töltőállomás és ingyenes vezeték nélküli internetelérés is biztosított lesz a parkban.

Az avatáson Vereb Zsolt, piarista atya mondott áldást, amiben hangsúlyozta: a park azért készült, hogy szépségével megállításon és behívjon, az embereket környezettudatosságra, a természet szeretetére és emberségre tanítsa. Ezt követően a Piarista-iskola diákjainak műsorát hallgathatták meg a résztvevők.

A rendezvényen dr. Árvay István és Vereb Zsolt közösen ültették el azt az oszlopos gyertyánfát, amit a Virágos Magyarország mozgalom 25. jubileuma alkalmából a Magyar Turisztikai Ügynökség adományozott a városnak.

Ez is érdekelhet...

Négyen indulnak a polgármesteri helyért Mosonmagyaróváron

Hétfő délután 4 óráig adhatták le az ajánlóíveket