Egyre több külföldi érdeklődik az ingatlanok iránt a térségben

Egyre több külföldi érdeklődik az ingatlanok iránt a térségben

- Kategória: Közélet
illusztrációillusztráció

Egy elemzés szerint a forint árfolyamváltozása miatt az elmúlt időszakban olcsóbbá váltak a magyarországi eladó ingatlanok a külföldi lakásvásárlók számára. Ezzel együtt az ország néhány részében megnőtt a külföldi érdeklődők, vásárlók száma. Így történt ez Mosonmagyaróváron és a térségben is.

Amint azt Bubla Zoltán, a Centrál Ingatlan tulajdonosa érdeklődésünkre elmondta: ez a tendencia tapasztalható Az elmúlt időszakban Mosonmagyaróváron is. Felélénkült az érdeklődés a helyi, illetve a határmenti településeken lévő ingatlanok iránt külföldiek részéről. Közel tíz százalékos emelkedés látszik a korábbiakhoz képest. Elsősorban továbbra is a szlovák vevők aránya a meghatározó, de Ausztriából is egyre többen érdeklődnek. Ez utóbbiak esetében olyan vevőkről van szó, akiknek már van valamilyen magyarországi kötődése. Jellemző az is, hogy akik már korábban tervezték, hogy itt vásárolnak ingatlant, most felgyorsították a folyamatot félve attól, hogy emelkednek az árak. Egyre gyakrabban fordul elő az is, hogy az ügyfelek kérik, ne forintban, hanem euróban határozzák meg az ingatlan árát.

A szakember hozzátette: a jelenlegi tapasztalatok szerint tavalyhoz képest egyre nő az eladó ingatlanok kínálata és kis mértékben csökken a kereslet. Most hosszabb idő kell ahhoz, hogy új gazdára találjon egy lakás, vagy ház, ám ez vélhetően csak átmeneti állapot. Megfigyelhető továbbá, hogy jelenleg jóval kevesebben vásárolnak hitelre ingatlant, valószínűleg félve attól, hogy a bizonytalanságok miatt kiként változnak majd a kamatok.

Bubla Zoltán kiemelte: most főként új építésű ingatlanok iránt nagyobb az igény. Az energia árak folyamatos változása miatt az energetikailag korszerűbb lakásokat, házakat keresik leginkább.

Ez is érdekelhet...

Húsvétkor is figyeltek a közlekedési szabályok betartására

Fokozott közlekedési  ellenőrzést tartottak a rendőrök a húsvéti