Hosszú ideje, nagy kihasználtsággal működik a mosonmagyaróvári Karolina Kórház gyermekosztályának laboratóriuma, ahol egyebek mellett a gyerekek vérvételét is végzik, különösen odafigyelve a kicsik életkori sajátosságira. A laborvizsgálatok szerepét a lakosság gyakran túlértékeli és ezért néha indokolatlanul kérik elvégzésüket. Gyermekeknél ez különösen nagy gondot okozhat, mert sokszor nehéz kivitelezni, s a picik számára nagy stresszel és fájdalommal járhat a beavatkozás. Ezért különösen fontos, hogy főleg gyermekeknél csak szakmailag megalapozott, jól átgondolt indok esetén végezzünk vérvizsgálatot. Csak azért, mert “ már régen volt “, vagy mert “ kíváncsiak vagyunk” nem szabadna a gyermekeket vérvétellel terhelni. – mondja dr. Szíjjártó László, osztályvezető főorvos.
A Karolina Kórház második emeletén található gyermek osztályon, a központi laboratóriumtól elkülönítve várják a 0 és 18 év közötti gyermekeket vérvételre. A kislaborban a vérvizsgálat mellet, vizelet vizsgálatra és esetenként mikobiológiai tenyésztések elvégzésre is lehetőség van. Dr. Szijjártó László, osztályvezető főorvos mint mondja: korábban meglehetősen gyakori volt, hogy a gyereket fel kellett venni az osztályra több napos, vagy hetes kezelésre. Akkor alakították ki az osztályon a labort, hogy helyben elvégezhessék a szükséges rutin vizsgálatokat. A lakosság egészségi állapota, illetve a háziorvosi ellátás színvonalának nagymértékű javulása eredményeként azonban mára lényegesen kevesebb esetben van szükség az osztályra való felvételre. Ennek ellenére továbbra is nagy az igény a különböző laborvizsgálatok elvégzésre. Éppen ezért a gyermekosztályon továbbra is működik a kislabor. Vérvételi lehetőséget a Mosonmagyaróvár és vonzáskörzetéből vérvételre szóló beutalóval rendelkező gyermekek vehetik igénybe. Így nem kell a gyerekekkel a központi labornál a felnőttek között várakozni, valamint az osztály nagy tapasztalattal bíró munkatársai a beavatkozás során különösen odafigyelnek a kicsik életkori sajátosságaira. Fontos, hogy 8 óra 30 előtt jelentkezzenek a vizsgálatra érkezők.
Dr. Szijjártó László kiemelte: a hatékony vérvétel érdekében erősen ajánlott, hogy a gyermekeket jól felkészítsék, esetleg otthon eljátsszák a beavatkozást, ezzel is csökkentve a stresszt és növelve a gyermek együttműködésének esélyét. A vérvételeknél a szülő jelenlétét biztosítják. Szülőt tájékoztatják a beavatkozás elvégzése előtt, elmondják, hogy mit hogyan csinálnak. Gyakran előfordul, hogy a gyermek, illetve a szülő nehezen viseli a beavatkozást, ilyen esetekben a félelem oldására különféle praktikákat alkalmaznak, például játékok felmutatásával, meséléssel, beszélgetéssel. A főorvos hangsúlyozta: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a beavatkozás minél fájdalom mentesebb legyen és kevés megterheléssel járjon a gyermekek számára.
Változás, hogy az eredményeket csak személyazonosító dokumentum bemutatásával vehetik át. Idegeneknek csak, ha érvényes meghatalmazással rendelkeznek szabad a laboreredményeket kiadni.