Átmeneti befogadóhely nyílt az egykori kollégiumban

Átmeneti befogadóhely nyílt az egykori kollégiumban

- Kategória: Hírek, Közélet

Mosonmagyaróvárt is különösen érzékenyen érinti az orosz-ukrán háborús helyzet, tekintettel arra, hogy az ukrajnai Beregszász 14 éve a település testvérvárosa. A város vezetése kötelességének érzi, hogy testvérvárosát – mely a háborús helyzet napjaiban befogadó központtá vált – e nehéz időszakban támogassa.

Mint ismeretes, február 27-én kelt levelében Beregszász polgármestere, Babják Zoltán segítséget kért dr. Árvay István polgármestertől. A felsoroltak között tartós élelmiszereket, ivóvíz tárolására alkalmas tartályokat, ezek szállítására alkalmas utánfutókat, szivattyúállomások áramszüneteinek elkerülése érdekében generátorokat és az alapvető ellátását, valamint kommunikációt biztosító tárgyi eszközöket is kértek.

A szükséges eszközök, készletek beszerzése és eljuttatása céljából, valamint a városunkba érkező menekülők ellátásának biztosítására érdekében az önkormányzat „Beregszászért”
adománygyűjtő számlát nyitott 5 millió forint kezdő adományösszeg elhelyezésével. Az adományszámlára március 17-ig 14 millió 273 ezer forint pénzadomány érkezett a legnagyobb mosonmagyaróvári vállalatoktól, civil szervezetektől, magánszemélyektől.
Az önkormányzata számított arra is, hogy a városba a háborús konfliktussal sújtott országból menekültek érkeznek, akiknek ellátásáról szükség esetén gondoskodnia kell. Ennek érdekében dr. Árvay István polgármester átmeneti befogadóhelyként jelölte
ki az önkormányzat tulajdonában és fenntartásában lévő, használaton kívüli egykori Hunyadi Kollégium épületét. A kollégiumi szobákat, közösségi tereket az önkormányzat az adományszámlára befolyt összeg egy részéből részlegesen felújította, lakhatásra alkalmassá tette. Az épületben a radiátorok, világítótestek cseréje megtörtént, mintegy 1,5 millió forintból a mindennapokhoz szükséges háztartási kisgépeket, hűtőt, mosógépet, kávéfőzőt, mikrohullámú sütőt, vásároltak. Teljesen felújítottak egy közösségi helyiséget, ahol a gyermekek játszhatnak, televíziót nézhetnek. Az ideiglenes befogadóhelyen 48 főt tudnak elhelyezni. A szobákat elsősorban a Mosonmagyaróváron és környékén dolgozó munkavállalók kisgyermekes családjának befogadására, átmeneti elszállásolására alakították ki. Elsőként két menekült család foglalhatta el szálláshelyét. A felnőttek és a gyermekek is egységesen összeállított alapcsomagot, a mindennapi tisztálkodáshoz szükséges felszerelést vehettek át.
Az épületből kialakított befogadóhely megnyitására és az adományok
útnak indítására csütörtökön került sor dr. Nagy István agrárminiszter, országgyűlési képviselő jelenlétében. A mosonmagyaróvári nagyvállalatok, közép- és kisvállalkozások,
magánszemélyek, valamint a Mosonmagyaróvár Térségi Társulás települései által felajánlott adományokat – fogyasztásra kész tartós élelmiszereket, édességeket, kekszet,
müzliszeletet, félkész élelmiszereket, üdítőitalokat, vizet, bébiételeket – valamint alapvető tisztálkodási szereket a Mosonmagyaróvári Polgármesteri Hivatal gyűjtötte, a dolgozók a napokban dobozokba csomagolták. A felcímkézett küldeményekkel egy
kisteherautót megtöltött az önkormányzat, amit az Aqua Kft. szállított el a vásárosnaményi depóba, ahonnan végső úticéljukként Beregszász járásba továbbítják majd azokat.

 

Ez is érdekelhet...

Négyen indulnak a polgármesteri helyért Mosonmagyaróváron

Hétfő délután 4 óráig adhatták le az ajánlóíveket