Szigetközi gulyahajtás

Szigetközi gulyahajtás

- Kategória: Kistérség

Először szervezett – hagyományteremtő céllal – gulyahatást Dunaszegen a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület, Dunaszeg Önkormányzata és a Dunaszegi Fiatal Gazdák április 25-én a Kismorotva tó partján.

A néphagyomány az igazi tavasz kezdetét Szent György napjától, április 24-től számította. Az időjárástól és a tavaszi legelők állapotától függően ez idő tájt hajtották ki a jószágot a téli szálláshelyről, ekkor történt a pásztorok, béresek megfogadása.

Szomolányi László helyi gazda húsmarhákat tart, az ő gulyáját terelték ki a legelőre a rendezvényen, amely a köréje szervezett programokkal nagyszerű rendezvénynek bizonyult. Az esemény fővédnöke Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára volt, aki köszöntő beszédében reményét fejez ki, hogy az eseményből hagyomány teremtődik. A közel ezer szemlélődő, s köztük a megszámolhatatlanul sok gyermek azt bizonyította, van igény a hagyományok felelevenítésére.

Kép és szöveg: Böröndi

2015/8

Ez is érdekelhet...

Csingis lovak Halászin

Ahogy minden évben, úgy ezúttal is nagy érdeklődés