Ipari park, élményközpont, sportaréna – Megvalósult nagyberuházások és a további álmok

Ipari park, élményközpont, sportaréna – Megvalósult nagyberuházások és a további álmok

- Kategória: Hónap témája

Lapunkban sorra vettük az elmúlt időszakban megvalósult városi nagy beruházásokat, illetve elképzeléseket. Ezek közül több megvalósult már, ám vannak, amik továbbra is csak tervek maradtak.

A nagyberuházások sorát kezdjük a MoWinParkkal, ami nagy lökést adott Mosonmagyaróvár gazdaságának fellendüléséhez, hiszen addig többnyire csak a környező településeken valósultak meg nagyobb ipari létesítmények. Több mint 1 milliárd forintos beruházással 37 hektáron alakított ki a mosonmagyaróvári önkormányzat megbízásából a Movinnov Kft. ipari területet csaknem 150 milliós uniós támogatással.

A város jelentős önkormányzati ingatlanok felhasználásával hozta létre 2007 őszén az új ipari parkot. Kedvező fekvése és jó közlekedési kapcsolatai miatt választották ki erre a célra a területet, mert a közvetlenül az 1-es főút mellett fekszik és egy MÁV iparvágány is található itt, mely biztosíthatja a vasúti közlekedési kapcsolatot is. A fejlesztés barnamezős beruházás keretében a terület teljes közművesítését (víz- és szennyvízhálózat, gázhálózat, elektromos hálózat, távbeszélő hálózat, közvilágítás) az 1-es főúton pedig egy közlekedési csomópont kialakítását és a belső közúthálózat kiépítését foglalta magában.

Az ipari park létrehozását követőn rövid időn belül két jelentős beruházást is végrehajtottak itt, megépült az indiai Samvardhana Motherson csoporthoz tartozó SMR (Samvardhana Motherson Reflectec) visszapillantótükör gyára, valamint a Continental Hungaria Kft. logisztikai központja is. Ezt követően folyamatosan fejlődött a MoWinPark, számos kis- és közepes méretű vállalkozás telepedett le itt.

Ugyancsak jelentős mérföldkő volt a város fejlődésében az egykori magtár épület, a Futura felújítása, ahol országosan egyedülálló turisztikai attrakciót hoztak létre. A 300 éves, műemléki védettségű magtárépület természettudományi interaktív élményközpontként történő hasznosításának alapötlete a Mosoni Polgári Körtől származik, ami összhangban volt a mosoni belváros rehabilitációs elképzelései­vel. A beruházáshoz az önkormányzat 2008-ban nyújtott be pályázatot, amit aztán kiemelt projekt­ként kezeltek.  A több mint másfél milliárd forintos fejlesztéshez jelentős mértékű uniós támogatást kapott a város. A létesítményt 2012-ban adták át és azóta is Mosonmagyaróvár turizmusának egyik zászlóshajója, évről évre egyre több látogatót fogad.

Részben a Futura megvalósításához kapcsolódott egy másik nagyberuházás, a mosoni belváros rehabilitációja. A több mint 700 millió forintos fejlesztéshez félmilliárdos támogatást kapott a város. A beruházás során egyebek mellett megújult a Kápolna tér és az Erzsébet tér, illetve az ott működő piac új pavilonok építésével bővült. A projekttől azt is várták, hogy ennek hatására felértékelődnek az Erzsébet térrel szomszédos magán- és önkormányzati tulajdonú ingatlanok. A magántulajdonú ingatlanokon befejeződhetnek, illetve megindulhatnak azok a kereskedelmi és szolgáltatási funkciójú ingatlanfejlesztési projektek, amelyek addig a tér rendezetlen állapota miatt nem valósulhattak meg. Ez a cél csupán részben valósult meg. A fejlesztés része volt továbbá a Fehér Ló Közösségi ház rehabilitációja is, aminek keretében kívül, belül megújult az épület.

Nagy álma teljesült a városnak 2017-ben, amikor elkészült az új, multifunkcionális sportcsarnok, az UFM Aréna. Több mint 2 milliárd forintból valósították meg az ötezer négyzetméter alapterületű létesítményt. Másfél éven át tartottak a munkálatok a Kossuth-gimnázium sporttelepe melletti területen. A beruházáshoz 240 milliós kormányzati támogatást kapott a város. Az önkormányzati önrész mellett a többit társasági adóból kellett összegyűjtenie az MTE 1904-nek. A sportcsarnok küzdőtere kézi-, kosár- és röplabda, futsal, illetve tenisz mérkőzésekre is alkalmas. Emellett három tornaterem is rendelkezésre áll. A nézők számára 728 ülő és 280 állóhely biztosított.

Négy évvel később aztán közel 600 millió forintos állami támogatásból felépült az aréna mellett egy új multifunkcionális úgynevezett munkacsarnok is, ami edzési lehetőséget biztosít a kézilabdacsapat, az utánpótlás, valamint más sportágak számára.

A városi nagyberuházások sorába tartozik az egykori Mofém Katona József Művelődési Ház megvásárlása és felújítása is. A létesítmény évtizedekkel ezelőtt szerves része volt a Mofém-telepiek – sőt, a város minden lakója – életének. Az épület azonban már több mint egy évtizede üresen állt és várt a jobb sorsra. Az önkormányzat több mint 600 millió forintos beruházása eredményeként a pincétől a padlásig megújult az egykor szebb napokat látott létesítmény. Az épület Part Rendezvényház néven működik azóta, egyre nagyobb sikerrel.

Huszonöt éves álom valósult meg azzal, hogy kétsávosra bővítették a Kiserdő utcai Lajta-hidat.  A mintegy 600 millió forintos beruházást az önkormányzat saját erőből valósította meg. A bővítést már hosszú ideje tervezte a város, hiszen a megnövekedett forgalom, illetve az új lakóterületek kialakítása miatt egyre gyakrabban alakultak ki torolódások a hídnál. A két forgalmi sáv mellett mindkét oldalon kerékpáros és gyalogos konzolt is kialakítottak. A híd átadásán elhangzott: az elmúlt harminc év alatt ez volt a város önkormányzatának legnagyobb saját beruházása.

Hatalmas lépésre szánta el magát Mosonmagyaróvár, hiszen az ország egyik első települése lett azzal, hogy távhőrendszerét részben geotermális energia is szolgálja. A szükséges hőenergiát előállító rendszert az EU-Fire Csoport építette és üzemelteti. A cégcsoport 20 évnyi hőtermelésre szerződött. A több mint 3 milliárd forintos beruházást 2,1 milliárddal támogatta a kormány. A létesítmény két éve készült el.

Noha nem városi beruházás, de Mosonmagyaróvár számára fontos fejlesztés volt a magyaróvári vár rekonstrukciója. Mintegy 1,3 milliárd forintból újították fel és töltötték meg új funkciókkal a patinás épületet. A kivitelezési munkálatok közel két éven át tartottak.  A város meghatározó műemlék épületének felújítása és turisztikai célú fejlesztése a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében valósult meg. A komplex műemléki felújítás a vár teljes földszinti részét, a teljes belső udvart érintette, valamint megújult az épület homlokzata és környezetének egy része is.

A városi nagyberuházások talán legnagyobb eleme volt a déli tehermentesítő út, ami az 1-es és a 86-os utat köti össze. A közel 3 kilométer hosszú utat mintegy 4,7 milliárd forintból építették meg egy vasúti felüljáróval, négy csomóponttal, valamint gyalogos- és kerékpárúttal.

Vannak még olyan nagyberuházások a városban, amik ugyan elindultak már, de máig nem fejeződtek be. Így például az MTE 1904 sporttelepének fejlesztése. A beruházás 2017-ben indult. A mintegy egy milliárd forintos beruházás során egyebek mellett felújítják a Wittmann-park teljes úthálózatát, valamint megépül egy sport- és rekreációs központ is.

Ugyancsak várat magára a városi tanuszoda építése. Az eredeti tervek szerint a létesítmény már néhány éve elkészült volna. Az ehhez szükséges 3200 négyzetméteres ingatlant az önkormányzat korábban kialakította és átadta az államnak. A Fácános utcában lévő munkaterület átadására még 2020. év végén került sor. Az eredeti tervek szerint 2022. március végére el kellett volna készülnie az uszodának. A beruházás kivitelezését azonban átírta és hátráltatta, hogy az építőanyag árak és egyéb költségek az elmúlt években igencsak megdrágultak. A lényegesen megnövekedett költségek miatt a kivitelező nem tudta vállalni eredeti áron a tanuszoda megépítését. Emiatt leállt az építkezés. A kivitelezés negyven százalékban készült el. A beruházás befejezéséhez újabb közbeszerzési eljárást írtak ki, aminek eredményeként kiválasztották a nyertes kivitelezőt. A befejezéshez az állam 765 millió forintos többletforrást biztosított. A tanuszoda máig nem készült el.

Ez is érdekelhet...

Buszgyár, raktárcsarnok és kapacitás növelés

Sorra vettük a városi cégek nagyobb fejlesztéseit is