Buszgyár, raktárcsarnok és kapacitás növelés

Buszgyár, raktárcsarnok és kapacitás növelés

- Kategória: Hónap témája
default

Sorra vettük a városi cégek nagyobb fejlesztéseit is az elmúlt időszakból, sokan több milliárdból bővültek.

Három éve újabb nagy fejlesztés valósult meg a Kühnében. A Mosonmagyaróváron és Győrben működő Kravtex-Kühne cégcsoport 1999 óta foglalkozik autóbuszok gyártásával. A mosonmagyaróvári Kühne Zrt. csarnokaiban készülnek a vázak, ott történik a festés-fényezés, míg az összeszerelés a Kravtex Kft. telephelyén. A buszgyártás mellett mezőgazdasági gépek előállításával is foglalkozó Kühne Zrt. több mint százhatvan évvel ezelőtt alakult. A cég 1856 óta foglalkozik mezőgépgyártással és ezt a profilt mindvégig meg is tartotta. A hullámzó piaci igények miatt azonban új lehetőségeket is kerestek, így lettek nyugat-európai gépgyártó cégek beszállítói is. A Kravtex-Kühne cégcsoport a buszgyártási kapacitását is folyamatosan bővítette, így ma a legszélesebb termékkínálattal rendelkezik. A cégcsoport 2004-től több mint 6 milliárd forintot fordított beruházásokra, ebből mindössze 230 millió forint volt a vissza nem térítendő támogatás, vagyis a Kühne saját adózott nyereségéből fejlődött az elmúlt 20 évben. A Kühne Zrt. legutóbbi jelentős beruházása az új buszgyártó csarnok építése volt. A fejlesztések eredményeként a Kravtex-Kühne cégcsoport ma már Magyarország legnagyobb autóbuszgyártója. A Nemzeti Autóbuszgyártási Cselekvési Program keretében az elmúlt két évben több mint hatszáz Credo buszt adtak már át a közlekedési társaságoknak. Aztán újabb négyezer négyzetméteres csarnokkal bővült hazánk legnagyobb autóbuszgyára Mosonmagyaróváron. Ezzel az autóbuszgyár alapterülete több mint 20 ezer négyzetméteresre nőtt.

Új raktárcsarnokkal bővült a Greiner Bio-One Hungary Kft. Az 1989-ben alapított cég az elmúlt több mint két évtizedben a város egyik legnagyobb gyárává nőtte ki magát, ahol jelenleg laboratóriumi termékeket gyártanak. Az összesen 2100 négyzetméter alapterületű új egység mintegy 2,2 millió eurós saját beruházás során valósult meg csaknem nyolc éve.

Ugyancsak jelentős fejlesztést hajtott végre az Óvártej Zrt. is. Mintegy 5,6 milliárd forintos beruházással valósult meg a cég fejlesztése, ami során új csarnokkal, szennyvíztisztító teleppel és biogáz üzemmel bővültek.

Tíz év alatt négy nagyberuházást hajtottak végre a Nolato Magyarország Kft.-nél is. Az orvostechnológiai és személyi higiéniához kapcsolódó komplex termékeket és alkatrészeket előállító mosonmagyaróvári Nolato Magyarország Kft. folyamatos fejlesztéseinek és kiváló üzleti eredményeinek köszönhetően a tőzsdén jegyzett svéd Nolato csoport zászlóshajójának számít. Jelenleg mintegy tizenöt termékcsoportot gyárt, termékeit Észak- és Dél-Amerikában, valamint Európában értékesíti. A cég vezetése állandóan keresi az új üzleteket és vevőket, ezért folyamatos a cég gyártóterületének bővítése, az új gépek és technológiák beszerzése. Ennek köszönhető, hogy a cég az évek során a régió legnagyobb egészségügyi termékeket gyártó vállalkozásává vált. A mosonmagyaróvári üzem harmincezer négyzetméteres területén, jelenleg tizenhatezer négyzetméteres gyártófelülettel rendelkezik, ahol 190 fröccsöntőgép négy műszakban dolgozik a szakértő munkatársak irányítása mellett. A jelenlegi állapot eléréséhez azonban több lépcsőben és több nagyszabású fejlesztés megvalósításán keresztül vezetett az út. Az elmúlt 10 évben négyszer bővült jelentősen a Nolato gyártó területe és szerzett be a cég modernebbnél modernebb fröccsöntő gépeket és más csúcstechnológiát. 2014-ben a bővülő papír- és szappanadagoló gyártás kapott új, modern gyártócsarnokot. Ekkor 3200 négyzetméter gyártóterülettel bővült a Nolato Magyarország Kft. mosonmagyaróvári üzemterülete. Az új, ergonomikusan kialakított szárny és a hozzá tartozó infrastruktúra 4,1 millió euró értékben, kizárólag a vállalat saját forrásából épült fel. Majd 2018-ban tovább bővítették a csarnokot. Alig 3 évvel később, 2021-ben a társaság az addigi legnagyobb, 7,7 milliárd forintos beruházásával egyszerre 5 új csarnok építésébe fogott bele és ezzel több, mint másfélszeresére növelte az ipari gyártó- és raktározási terültét. A cég az elmúlt évben kezdte meg, és jelenleg is folyik a Nolato csoport történetének legnagyobb beruházása egy 8000 négyzetméteres csarnok felépítése, ahol a világ egyik legnagyobb és leginnovatívabb gyógyszergyártója részére fog a Nolato gyógyszerönadagoló rendszereket gyártani.

Mintegy hárommilliárd forintból épített új kutatás-fejlesztési és innovációs központot, kísérleti üzemet és laboratóriumot a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. Mosonmagyaróváron. Az intézet 1903-as alapításakor mindössze hat fővel kezdték meg a működésüket, most pedig több mint száz munkatárssal dolgoznak. Harminc éve önfenntartó gazdasági társaságként, támogatás nélkül működnek. Már nem csupán a tejgazdaságot, hanem az egész élelmiszeripart szolgálják tevékenységükkel. Miután a korábbi, Lucsony utcai telephelyet kinőtték, ezért volt szükség az új létesítményre. A mintegy ezer négyzetméter alapterületű intézet több mint hárommilliárd forintos beruházással készült el, amihez 294 millió forint kormányzati támogatást nyertek, valamint egyedi kormánydöntéssel 2,4 milliárd forintos tőkeemelést hajtottak végre, emellett hitelt is vettek fel.

Ez is érdekelhet...

Ipari park, élményközpont, sportaréna – Megvalósult nagyberuházások és a további álmok

Lapunkban sorra vettük az elmúlt időszakban megvalósult városi