„Íme, a szűz fogan és fiút szül,
Emmánuel lesz a neve.
Ez azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1,23)
Advent csendjében minden évben újra megszületik bennünk a vágy: a remény, hogy Isten nem hagy magunkra. Amikor a nappalok rövidülnek, a sötétség elmélyül, és a világ gondjai olykor elnehezítik a szívet, különösen nagy szükségünk van erre az egyetlen, erős mondatra: Velünk az Isten!
Advent mintegy finoman megállít bennünket. Arra hív, hogy figyeljünk oda a szív legmélyére, ahol a hit pislákoló lángja újra fellobbanhat. Hív, hogy emlékezzünk: nem vagyunk egyedül a történelem viharában, nem vagyunk elveszve a mindennapok próbatételei között. Az Isten lépte közelít felénk, és szeretete nem távoli fény, hanem bennünk is megszületni akaró világosság.
Velünk az Isten – a betegszobák csendjében is.
Az adventi idő gyakran a türelem ideje: várni gyógyulásra, várni enyhülésre, várni egy jó szóra, egy érintésre, egy biztató tekintetre. Aki betegséggel küzd, az különösen is érzi az idő súlyát. Mégis: ott, ahol emberileg minden elfogy, Isten közelebb hajol. Nem ígér mindig látványos csodát, de ígér valamit, ami még mélyebb: jelenlétet. A beteg ágyánál, a fájdalom perceiben, az aggódás éjszakáiban is megélhetjük: Velünk az Isten.
Velünk az Isten – az egyedül élők, az özvegyek, a magányosok és a gyászolók szívében is.
Talán a csend túl nagy, talán a napok hosszúra nyúlnak, és a karácsonyi készülődésben még hangsúlyosabbnak tűnik a hiány. A magány vagy a gyász sokszor olyan terhet ad, amelyet nehéz szavakba önteni. De éppen a csend alkalmas arra, hogy meghalljuk az isteni szólamot, amely soha nem némul el: „Nem feledtelek el. Neved a tenyerembe van írva.”
Aki magányban él vagy gyászt hordoz, annak karácsonya különleges ígéretet hordoz: nem kell egyedül ünnepelnie, mert Velünk az Isten. Ő az, aki mellénk ül, aki könnyeinket is számon tartja, és akinek Fia azért jön, hogy a szívek legrejtettebb zugát is betöltse szeretettel és csendes vigasztalással.
Velünk az Isten – még akkor is, amikor a szomszéd országban és a világ számos helyén háború dúl.
Látjuk az értelmetlen pusztítást, halljuk a menekülők történeteit, és szívünk megremeg. Advent azonban arra tanít, hogy ne a félelem legyen az utolsó szó. A béke Istene soha nem vonja vissza ígéretét. A történelem legsötétebb óráiban is felhangzik a prófétai szó: lesz világosság, lesz igazság, lesz béke – mert Velünk az Isten.
Ez a reménység nem naiv bizakodás, hanem hit abban, hogy a szeretet erősebb a gyűlöletnél, az élet erősebb a halálnál, és Isten kezében a történelem nem téved el.
De az advent az örömre is hív!
Velünk az Isten – a családok asztalánál, a gyermekek nevetésében, a szülők gondoskodásában.
Minden szeretettel kimondott szó, minden megbocsátó ölelés, minden együtt töltött perc kicsiny Betlehem, ahol Isten újra és újra megszületik. A családoknak szóló üzenet így hangzik: ápoljátok a békét, teremjetek otthonotokban fényt. A gyermekek szeme tükrözi az isteni jóságot; a szülők fáradozása pedig részesedés a szent család küzdelmeiből és örömeiből.
És miközben hétről hétre meggyújtunk egy újabb gyertyát adventi koszorúnkon, az idő lassan kiteljesedik. A prófécia beteljesül. A várakozás türelme átvált a találkozás örömébe.
A karácsony éjszakáján végérvényesen felcsendül a legnagyobb üzenet: Velünk az Isten!
Nem távol, nem elérhetetlenül, nem csupán a menny magasában, hanem itt, a föld porában, a mindennapok egyszerűségében. A jászolban fekvő Gyermek azt mutatja, hogy Isten nem fél a törékenységtől, nem fél az emberi élettől. Köztünk akar lakni, velünk akar járni, velünk akar remélni és szeretni.
A karácsony csúcsa nem csupán a fények ragyogása vagy az ünnepi énekek szépsége, hanem az a felismerés, hogy Isten alászállt, emberré lett, hogy örökre velünk legyen. Emmánuel – Velünk az Isten!
Ez az örömhír hordoz minket akkor is, amikor a világ változik, amikor nehézségek gyötörnek, amikor kérdéseinkre még nincs válasz. Mert akinek neve Emmánuel, Ő ma is él, ma is szeret, ma is közel van.
Advent végén, Karácsony hajnalán tehát újra kiálthatjuk a hit szavával – betegek és egészségesek, magányosak és családok, fiatalok és idősek, békére vágyók és reményben élők együtt: Velünk az Isten!
És ha Ő velünk van, a sötétség sosem győzhet a világosság fölött.
Bodó Zoltán
magyaróvári plébános
A keresztény ember nehezen tekint a fenyőfák áradatára, a fahéjillatra, citruskarikákra és forralt boros utcákra az adventi forgatagokban úgy, hogy ne tekintsen a húsvétra. Mert mi mindent húsvét felől nézünk.
Kedves Olvasó, hadd vezesselek közelebb téged is a karácsonyhoz úgy, hogy a húsvét felől érkezel meg hozzá.
Mit látsz a kirakott betlehemesekben? Kisdedet? Máriát? Józsefet, pásztorokat, bölcseket, áhítattal bégető bárányokat? Valamit, ami szép és érzelmes?
Az én szemem másra tekint a jelenetben.
Falusi felmenők leszármazottja vagyok, mint oly sokan mások is ebben az országban. Volt kezemben kapa, ásó, kasza, gyűjtöttem tyúkudvaron tojást és cseréltem almot állatok alatt. Szerintem az istállók büdösek. Az ókor istállója sem lehet éppen rózsaillatú. Ott, Betlehemben, a barlangban sem. Az állatoknak szaga van. Az életnek szaga van. Mit látok akkor tehát én, mikor a betlehemeseket nézem? Az egyetlen Istent, aki emberré akart lenni.
Mert embert, aki Isten akar lenni, sokszor, sok helyen, sokat láttunk már: diadalívek dicső hadvezéreknek, posztok, amik gőgtől duzzadnak, szépen sorakoznak offline és online. De Betlehemben valami más történik. Valami, ezzel teljesen összeegyeztethetetlen. Valami, ami teljesen más irányt szab és mutat. És ami minket is újrafogalmazhat! (Ha engedjük!)
Nem a tökéletlen akar tökéletes lenni. A tökéletes válik tökéletlenné.
Nem a halandó akar halhatatlan lenni. A halhatatlan válik halandóvá.
Nem a kicsi akar hatalmassá válni. A hatalmas válik apróvá.
A mindenható felsír az első lélegzet terhével a születés után, s a világ Teremtője a vajúdásban elfáradt anyai karokra bízza magát. Kiszolgáltatja magát nekünk és értünk.
„Jézuska” nem csak szép és aranyos. „Jézuska” az Úr Jézus, aki nem azzal feszíti szét az eget, hogy villámok hátán érkezik meg, vagy lángoszlopként száll alá. Az égbolt akkor nyílik meg, amikor egyszerűen emberré lesz. Ránézésre pont ugyanolyan, mint bármelyikünk! Egy közülünk!
Téged mi terhel a hétköznapok emberségében? Mikor „hajtod a mókuskereket”, vagy „megy a verkli”? Mi nyomaszt, mikor a családi élet logisztikai kihívásain töröd a fejed?
Karácsony ünnepe arról szól, hogy emberré lesz az Isten. Teljesen emberré. A teljes Isten teljes emberré. Vagyis a fenti kérdésekre, bármit is válaszolnál, az Isten átérzi és tudja, ismeri az aggodalmaid!
Nekünk, keresztényeknek személyes Istenünk van! És a karácsonyban azt mutatja meg, hogy megszólítható, hogy nincsen távol, hogy velünk és közöttünk akar lenni, hogy megosztja magát velünk és értünk!
Mert megváltani jött. Mert a betlehemi jászol deszkái nagypénteken már a keresztfa tartozékai. De az a kereszt… azon áll minden! Minden, ami lényeges, ami fontos, amire életet alapozni érdemes! Azon a kereszten hangzik el a lényeg: „Elvégeztetett.” Jézus születésének célja ott kezd beteljesedni, hogy a húsvéti üres sírban már örömhírré – evangéliummá – legyen.
Ha forralt bort iszol, egészségedre! Ha a vásárok forgatagát élvezed, hát örülj neki! Ha a fényekben gyönyörködsz, nyugodtan hagyd, hogy átjárjanak!
Ha a betlehemeseket nézed, akkor képzeld oda az állatok szagát, vagy nyugodtan érezd oda a saját életed „szagát”, és nézz a mosolygó gyermek Jézus arcára. Ő jött érted! Érted?
Farkas Ervin
evangélikus lelkész
Csendes éj, szentséges éj – szól az ének. Szívünkben nemcsak régvolt karácsonyok soha el nem múló emlékei jönnek elő, de a ma karácsonyának igazsága, békessége, boldogsága és az eljövendő karácsonyok remélt örömei is. Ilyenkor az emberszívek tágra nyílnak és próbáljuk szívünkből sugározni a szeretetet. Gondtalan gyermekkacajok, könnyes, boldogságtól csillogó szemek övezik a feldíszített fákat, krisztusi igék lengik át az életünket, énekeljük a szebbnél szebb karácsonyi énekeket és remélünk szebb jövőt és szerető világot.
Karácsony van mindenütt. Karácsony van ott is, ahol forrón tűz a nap és ott is, ahol hófehér hó lepi be a tájat. Karácsony, ahol emberek szeretik egymást és karácsony, ahol a háború pusztít. Milyen jó volna kiállni az élet utcasarkára, szólni és elhitetni az emberekkel, hogy a szeretet világának hordozói a Nagy Gondolkodók örök életűvé szentelt vágyainak kimunkálói mi vagyunk. Hogy életünk, boldogságunk, mindaz, amiért teszünk, munkálkodunk, vágyunk és imádkozunk, mi magunk vagyunk. Rajtunk múlik, hogy valóra válik-e a karácsonyi rege és igazi boldogság száll a világra.
Karácsonykor a templomok fényes hajóiban zeng az ének. Ünnepeljük a szeretetet és millióan várjuk az éjszakát, a csendes éjt, a szentséges éjt. Várjuk a szeretet megújító erejét, nyúlunk kezek után, melyek még elfogadják kezünket, szemeket keresünk, melyek még belelátnak a lelkünkbe és reménykedünk, holtig reménykedünk az élet szépségében és csodáiban. Mindenkinek szüksége van a szeretet ajándékára is, mert a szeretet nélkül még a boldogságunkat sem találjuk meg. Hányszor, de hányszor kívántunk már békés, boldog karácsonyt egymásnak? S vajon volt-e valami foganatja? Tiszta szívből kívántuk-e, vagy csak megszokásból? Ha nem megszokásból tennénk, akkor talán megváltozna a világ is. Sajnos az emberek inkább szeretnek harcban állni egymással! Pedig Isten arra inti az embereket, legyen békesség közöttük, hogy látható legyen rajtuk Isten mennyei dicsősége. Jézus születésével elhozta ezt a csodát a földre. Szívből kívánom, hogy minél többen érezzék meg, éljék át és adják tovább azt a szeretetet, amely a betlehemi jászolból sugárzik Törekedjünk hát erre és nemcsak a szeretet ünnepén, hanem a szürke hétköznapokban is, megszívlelve Wass Albert gondolatait:
„Nyissátok meg szíveteknek minden ablakát, és eresszétek be oda a napfényt, hadd pusztítson ki belőletek minden sötétséget ezen a karácsonyon. A civódás, pártoskodás nemzetéből változzatok át a szeretet nemzetévé, s lássátok meg: attól a pillanattól kezdve veletek lesz az Isten. Megmaradásunknak, megmaradásotoknak, a magyar sors jobbra fordulásának ez az egyetlen lehetősége. Adjon az Úristen boldog, áldott karácsonyt, és szeretetben gazdag újesztendőt mindnyájatoknak!”
Békés Karácsonyt és örömteli újesztendőt kívánok!
Kapui Jenő
mosoni plébános
