Vezetői kinevezésekről döntött a testület

Vezetői kinevezésekről döntött a testület

- Kategória: Hírek

Több vezetői kinevezésről is döntött a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete csütörtök délután. Az érintett eddigi vezetők megbízatása ugyanis a közeljövőben lejár.

Elsők között négy óvodavezető kinevezéséről határoztak a képviselők. A pályázati felhívások mindegyikére egy-egy jelentkező volt. A Lurkóvár Óvoda esetében a jelenlegi vezetőt Kovács Anett Évát, a Majoroki Óvodában Szodfridtné Tóth Lilla Annamáriát, aki jelenleg az óvoda óvodavezető-helyettese, az Ostermayer Óvodában Lukácsné Deli Gabriellát, az intézmény óvodapedagógusát, míg az Őzikés Óvodában Kocsisné Zajcsics Erzsébetet, a jelenlegi vezetőt bízták meg a következő öt évre a vezetői feladatokkal.

Ugyancsak döntött a képviselő-testület a Flesch Nonprofit Kft. ügyvezetőjének kinevezésről is. A felhívásra három pályázat érkezett. A szakbizottság javaslata alapján a képviselők egy tartózkodás mellett Csiszár Pétert, a társaság jelenlegi ügyvezetőjét bízták meg további öt évre ezzel a feladattal.

Döntött a testület továbbá a Szociális Foglalkoztató Nonprofit. Kft. ügyvezetőjének kinevezéséről is. Az eddigi vezetőt, Sallai Lászlót választották meg a képviselők.

Ez is érdekelhet...

Környezetvédelmi díjjal ismerték el a Vackor Óvodát

A „Mosonmagyaróvár Város Környezetvédelméért” díj átadásával kezdődött az