Új helyre költözött a Gyermekek Átmeneti Otthona

Új helyre költözött a Gyermekek Átmeneti Otthona

- Kategória: Hírek, Közélet

Az eddigi Lengyári úti intézményből új helyre költözött a Gyermekek Átmeneti Otthona Mosonmagyaróváron. A fenntartó Mosonmagyaróvár Térségi Társulás erre a célra egy családi házat vásárolt a Ferenczy Károly utcában. Az új otthon ünnepélyes átadására a minap került sor.

„Régi vágyunk vált valóra azzal, hogy új és sokkal jobb körülmények közé költözhetett a Gyermekek Átmeneti Otthona.” – hangsúlyozta köszöntőjében Novics Bernadett, a Család és Gyermekjóléti Központ vezetője. Kiemelte: közös akarat és összefogás, amivel csodát tettek a társuláshoz tartozó önkormányzatokkal együtt. Mindent elkövettek annak érdekében, hogy méltó környezetet tudjanak biztosítani azoknak a gyermekeknek, akikről élethelyzetük miatt átmenetileg gondoskodni kell. Az otthon tizenkét gyermeknek biztosít lakhatást, gondozásukat hat munkatárs biztosítja. Staár Katalin, a Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnöke – civilben pedagógus – vállalta az intézmény feletti védnökséget.

„Öröm számomra, hogy a Mosonmagyaróvár Térségi Társulás tagjait példaértékűen egybeforrasztották a beruházások, melyeket a szociális intézményeinknél eddig megvalósítottunk.” – hangsúlyozta dr. Árvay István polgármester. Elmondta: ennek köszönhetően készült el a konyha az Idősek Otthonában, a hajléktalanszálló felújítása és most a Gyermekek Átmeneti Otthona is. Főként az épület belsőre fektettek nagy hangsúlyt, hogy minél előbb beköltözhessenek a lakók, de hamarosan az otthon környezetét is rendbe teszik.

Az átadást követően a létesítményben lakókért, az ott dolgozókért ökumenikus áldást mondott Farkas Ervin evangélikus lelkész, Csáfordy Júlia református lelkipásztor és Bodó Zoltán római katolikus plébános.

Ez is érdekelhet...

Értékes adomány az idősek otthonának

Nagy értékű, elektromosan állítható ágyakat kapott adományként Németországból